Labdarúgás: pótolják az elmaradt argentin-brazilt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.10.07. 07:26
Egy későbbi időpontban lejátsszák az argentin és a brazil labdarúgó-válogatott szerdára tervezett mérkőzését, melyre világítási problémák miatt nem kerülhetett sor.

Az Argentína északkeleti részén található Resistencia 35 ezer férőhelyes stadionjában – amely egy negyedosztályú csapat otthona – a himnuszok alatt több reflektor is kialudt. A chilei játékvezető megkérdezte a kapusokat, hogy vállalják-e a meccset, de mindketten nemet mondtak. Mivel a probléma egy óra elteltével sem oldódott meg, a bíró elhalasztotta a találkozót.

A kontinentális szövetség (CONMEBOL) közlése szerint az érintettek időközben megegyeztek abban, hogy lesz meccs, az időpont és a helyszín ugyanakkor még kérdéses.

Bő két hete a brazilok hazai pályán 2–1-re legyőzték az argentinokat a Superclásico de las Américas elnevezésű párharc első felvonásán, az argentínai mérkőzés a visszavágó lenne.

A különleges párharcot először 2011-ben bonyolították le. A két ország válogatottjában ezeken a találkozókon csak a hazai bajnokságban szereplő játékosok lépnek pályára.

A szerdai összecsapás törlése egyébként sajtóértesülések szerint több mint egymillió dollár veszteséget okozott a szervezőknek.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, márciusban, Katarban lesz a Finalissima

Minden más foci
2025.12.18. 15:48

Márciusban lehet a Finalissima, hivatalos helyszín még nincs

Minden más foci
2025.12.16. 12:31

Vb 2026: Scaloni Messire vár, Ancelotti nehéz csoportra, Tuchel nehéz körülményekre számít

Foci vb 2026
2025.12.06. 12:06

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Németország és Spanyolország is csoportelsőként jutott középdöntőbe a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.11.30. 19:54

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14

Davis-kupa: Spanyolország–Németország elődöntőt rendeznek majd

Tenisz
2025.11.20. 23:05

Meglepetés Chilében, Marokkó az U20-as világbajnok!

Minden más foci
2025.10.20. 07:40
Ezek is érdekelhetik