Sporting: máris veszélyben az új edző pozíciója

2012.12.28. 12:02
Egyes lapértesülések szerint távoznia kell posztjáról Franky Vercauterennek, a portugál labdarúgó-bajnokságban botladozó Sporting októberben kinevezett vezetőedzőjének.

A France Football honlapja Luís Godinho Lopesre, a Sporting elnökére – egészen pontosan az A Bola című portugál lapban Eduardo Barrosónak, a klub közgyűlési elnöke által neki tulajdonított kijelentésre – hivatkozva adott hírt arról, hogy „Vercauteren valójában már ki van rúgva, csak még nem tud róla”, ám ezt sem a lisszaboni klub, sem a portugál lapok nem erősítették meg.

Az „oroszlánok” szakmai vezetőségében az elmúlt hetekben annyi változás történt, hogy a görög Panathinaikosz vezetőedzői székéből távozó Jesualdo Ferreirát kinevezték az edzők koordinátorának, lényegében Vercauteren főnökének.

Az esetleges újabb edzőváltásról azóta is pletykálnak Lisszabonban, ám azt inkább az idény végére jövendölik. A karácsonyi szabadságáról visszatérő Vercauteren mindenesetre újra munkába állt, és jelezte: örül Ferreira érkezésének, „jó volt vele eszmét cserélni a futballról”.

A belga Vercauteren októberben lépett a megdöbbentő székesfehérvári vereséget követően elbocsátott Ricardo Sá Pinto örökébe. A csapat nemcsak az Európa-ligában, hanem a bajnokságban is rosszul szerepelt az ősszel.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
7 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05