Felkészülés: a Milan hatot vágott Gattuso Sionjának

2013.03.22. 19:16
Nemzetközi felkészülési labdarúgó-mérkőzésen az olasz Milan 6–0-ra legyőzte a korábbi játékosa, Gennaro Gattuso által irányított svájci Siont.

A piros-feketék részéről Bojan Krkic duplázott, mellette pedig Bakaye Traoré, Robinho (a társak mellett Gattusóval is összeölelkezett), az utánpótlás-játékos Gianmarco De Feo talált be, Benjamin Kolloli pedig öngóljával segítette a milánóiakat.

„Jó teszt volt a csapat számára, és segített megfigyelni azokat a játékosokat, akik kevesebb lehetőséghez jutnak. Nagyon örültem, hogy ismét láttam Gattusót, különösen új, játék-edzői szerepkörében. A Sion jól játszott az első félidőben, Gattusónak minden képessége megvan ahhoz, hogy jól végezze feladatát. Most lesz két nap pihenőnk, mielőtt elkezdünk készülni a Chievo elleni mérkőzésre. Kilenc találkozó van még hátra a bajnokságból, jó formában vagyunk, és továbbra is keményen kell küzdenünk, hogy megtartsuk a harmadik helyet, vagy akár még javítsunk is” – nyilatkozta a Milan vezetőedzője, Massimiliano Allegri.

A Sion magyar légiósa, Vanczák Vilmos a magyar válogatott keretében a Románia elleni világbajnoki selejtezőre készül.

Legfrissebb hírek

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
2026.09.01. 17:04

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Kontratámadás, 11 méteres öngól – második bajnokiját is megnyerte a Milan

Olasz labdarúgás
2026.08.28. 22:53

Serie A: a Milan két perc alatt lerendezte a Torinót

Olasz labdarúgás
2026.08.23. 23:06