Labdarúgás: bahreini elnöke lett az ázsiai szövetségnek

MTI MTIMTI MTI
2013.05.02. 10:55
Szalman bin Ibrahim al-Kalifa sejket választották meg csütörtökön az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnökének, valamint a nemzetközi szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának tagjává.

A malajziai voksoláson a bahreini szövetséget is irányító Szalman sejk a 46 szavazatból 33-at gyűjtött be, vagyis magabiztosan győzte le a másik két jelöltet, az egyesült arab emírségekbeli Juszuf al-Szerkalt és a thaiföldi Worawi Makudit.

Az új elnök a katari Mohamed bin Hammamot váltja, akit korábban a FIFA életre szóló eltiltással büntetett, mert bizonyítottnak látta, hogy részt vett a 2011-es megvesztegetési botrányban. Bin Hammam helyett 2011 májusa óta a kínai Csang Csi-lung irányította ideiglenesen az AFC-t.

„Büszke és boldog vagyok, hogy az ázsiai futballcsalád ismét egyesült" – mondta megválasztása után Szalman sejk az AFC kongresszusán.

„Teljes megújulásra van szükségünk, olyan szervezetre, amelyben felelősségteljes döntéshozók dolgoznak" – tette hozzá az új elnök.

Szalman sejk elnökjelöltsége ellen ugyanakkor előzőleg két emberjogi csoportosulás is tiltakozott, ők egyenesen Joseph Blatter FIFA-elnökhöz fordultak azzal a kéréssel, hogy léptesse vissza a bahreini sportvezetőt, aki szerintük 2011-ben, a politikai és szociális reformokat követelő síiták tüntetéseinek kirobbanásakor többször megsértette az emberi jogokat. Szalman sejk mindvégig tagadta ezeket a vádakat.

Az elnökválasztás után az AFC új vezetője a FIFA végrehajtó bizottságába is bekerült, mivel 28 voksot szerzett ellenfele, a katari Hasszan al-Tavadi 18 szavazatával szemben.

 

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
Tegnap, 7:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Gianni Infantino válságtanácskozást tart Marokkóban

Minden más foci
2026.08.05. 10:50