Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

2026.09.21. 12:41
null
Fotó: Getty Images
A bristoli és az oxfordi egyetem kutatói kiszámolták, hogy a nyári labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzése alatt 65 722 alkalommal kerültek képernyőre gyorséttermi ételek és cukrozott italok hirdetései.

Ismertetésében a BBC kiemelte, hogy Nagy-Britanniában 2025 októbere óta 21 óra előtt tilos a gyorsételek (hamburger, sült krumpli, csipsz, valamint a hozzáadott cukrot tartalmazó italok) televíziós reklámozása. Erre szolgáltattak kiskaput a vb-mérkőzések közvetítése alatt a pálya széli hirdetőtáblákon futó reklámok, mivel azok – a nemzetközi eseményre való tekintettel – a hatályos jogszabályokon kívül estek.

A kutatást végző szakértők szerint a gyorsételek és italok reklámozása összekapcsolja a márkát a futballal, annak fokozott érzelmi hatásaival, továbbá a nemzeti identitással, és ezeknek hatására az egészségre bizonyítottan káros hatásai ellenére elfogadottá teheti a fogyasztásukat. Elisa Becker, a jelentés egyik társszerzője kiemelte: miközben a gyermekkori elhízás és túlsúlyosság, valamint az egészségtelen étrenddel összefüggő betegségek globális válsága tapasztalható, a világ legnagyobb sporteseménye élen jár az egészségtelen ételek és italok reklámozásával. Véleménye szerint a sportnak megoldással kellene szolgálnia ezekre a problémákra, és nem a világ egyik legerősebb megjelenését biztosítani az olyan termékeknek, amelyek az elhízást előidézik.

A BBC-nek Greg Fell, a közegészségügyi intézmények szövetségének elnöke kiemelte: miután az elhízás a világ legtöbb országában súlyos probléma, több kormány dolgozik jelenleg azon, hogy szigorú törvényekkel korlátozza a gyorsételek reklámozását. Hozzátette: a marketing kulcsfontosságú része ennek a folyamatnak. Greg Fell az egészségre gyakorolt káros hatásokat tekintve az elhízást az „új dohányzásnak” nevezte, majd felidézte, hogy a dohányipar hasonló módszereket alkalmazott, mielőtt – a világ országainak túlnyomó többségében – kizárták volna a reklámiparból.

A BBC megkeresésére a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) azzal érvelt, hogy „széles és globális partnerportfólióval” rendelkezik, bevételeinek túlnyomó részét visszafordítja a labdarúgásba, ennek részeként az egészséget és a jólétet elősegítő projektekben vállal szerepet. A FIFA kiemelte, hogy az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett világbajnokság alatt társadalmi kampányai – köztük a Be Active-program – példátlan nagyságrendben juttatták el „az egység, a befogadás, az egészség és a barátság üzenetét” a helyszínen lévő, valamint a tévék előtt ülő nagyközönséghez.

A BBC elküldte kérdéseit az érintett termékek gyártóinak is, amelyektől azonban nem kapott választ.

 

Legfrissebb hírek

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29

FIFA: a belga szövetség nem támogatja Infantinót az elnökválasztáson

Minden más foci
2026.09.07. 15:31

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
2026.09.06. 15:49

Infantino-terv: a lehetséges vezető befektető szerint nem jól mérték fel a labdarúgás politikai viszonyait

Foci vb 2026
2026.09.01. 10:43

Infantino-terv: Michel Platini szerint a FIFA elnöke megbukott

Minden más foci
2026.08.31. 15:05