Felkészülés: a Milan egy góllal nyerni tudott Valenciában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.27. 21:57
A Milan győzelmével indult a nyolc futballcsapatot felvonultató, International Champions Cup néven futó nyári felkészülési torna. Az olasz együttes 2–1-re nyert a Valencia otthonában.
Miroszlav Djukics szép eredményeket ért el a Valencia játékosaként, edzőként viszont még nem sok sikerélményben volt része a Turia-partiaknál. A Németországban lejátszott három felkészülési mérkőzésén nyeretlen maradt új edzőjével a spanyol csapat – a negyedosztályú Mannheim ellen egy 0–0-ra volt képes –, és most hazai pályán sem jött az eredmény. A találkozó előtt a játékosok egyperces gyászszünettel emlékeztek a galiciai vonatszerencsétlenség áldozataira, a szurkolók pedig transzparensekkel fejezték ki együttérzésüket.A találkozó hazai helyzetekkel kezdődött, a 20. percben aztán a Milan került nagyon közel a vezetés megszerzéséhez, de Robinho kihagyta az Andrea Poli által kiharcolt tizenegyest. A brazil támadó hamar javítani tudott, nem sokkal később ugyanis már gólra váltotta Poli remek passzát. Ez volt gyakorlatilag az utolsó megmozdulása, mivel sérülés miatt le kellett cserélni.

Nigel de Jongot sokszor favágóként emlegetik, a Milan holland középpályása azonban ezúttal a labdát vágta, méghozzá jó 25 méterről a bal felső sarokba.

Bombagóljával 2–0-ra vezetett a vendéggárda, de csak az 54. percig, ekkor ugyanis Dani Parejo szépített. A Valencia előtt számtalan lehetőség nyílt az egyenlítésre, de vagy rosszul céloztak a játékosai, vagy a kapufa mentette meg a Milant, vagy pedig Cristian Zaccardo, aki a 93. percben a gólvonalról tisztázott.

A piros-feketék így 2–1-re nyertek, és a negyeddöntőben a Chelsea–Internazionale mérkőzés győztesével találkoznak augusztus 4-én New Yorkban. A Valencia ugyanott, szintén augusztus 4-én a Chelsea–Inter meccs vesztesével játszik.

FELKÉSZÜLÉSI TORNA
NEGYEDDÖNTŐ
VALENCIA–MILAN 1–2 (0–2)

VALENCIA: Guaita (Diego Alves, a szünetben) – Joao, Rami, Ricardo Costa, Mathieu (Guardado, 65., Fede, 73.) – Javi Fuego (Romeu, 65.), Dani Parejo (Viera, 65.) – Feghouli, Banega (Michel, 65.), Jonas (Bernat, 65.) – Alcácer.
MILAN: Abbiati (Gabriel, a szünetben) – Antonini, Bonera (Zaccardo, 72.), Mexes, Constant – Poli (Muntari, a szünetben), De Jong (Cristante, 62.), Nocerino – K-P. Boateng (El Shaarawy, 68.) – Robinho (Emanuelson, 25.), Petagna (Niang, 82.)
Gólszerző: Parejo (53.), ill. Robinho (21.), De Jong (38.)

KÉSŐBB
Juventus–Everton (júl. 31., San Francisco)
Chelsea–Inter (aug. 1., Indianapolis)
Real Madrid–Los Angeles Galaxy (aug. 1., Phoenix)

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
10 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Edzőjét és vezérigazgatóját is kirúgta a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 16:17