Felkészülés: Futács csapata ellen már nyert a Monaco

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.27. 19:23
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (Ligue 1) feljutó, majd nagybevásárlást tartó AS Monaco 3–0-ra legyőzte Futács Márkó csapatát, az angol másodosztályú Leicester Cityt.
A hercegségbeli együttes a német másodosztályba visszacsúszó Fortuna Düsseldorf és az élvonalbeli tagságát nagyszerű hajrával megőrző Augsburg ellen is vereséget szenvedett a nyári felkészülés során – Radamel Falcao szerződtetése előtt pedig csak a GSA Cascia elleni, 11–0-s összecsapása volt a csapatnak.

A Subasic – Raggi, Kurzawa, R. Carvalho, Abidal – Toulalan, Obbadi, Moutinho – Ocampos, Ferreira Carrasco, Falcao kezdő tizeneggyel pályára lépő Monaco már a 8. percben vezetést szerzett Kurzava találatával, majd még az első félidő hajrájában a nagy nyári igazolás, Falcao is eredményes volt.

A végeredményt Marcel Tisserand állította be a 87. percben, Futácsot nem nevezték az összecsapásra.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Leicester City (angol, II.)–Monaco (francia) 0–3
Legfrissebb hírek

Út Budapestre: kisorsolták a Bajnokok Ligája ligaszakaszának párosításait – izgalomból nem lesz hiány...

Bajnokok Ligája
2025.08.28. 19:13

Nincs meg Negóék első pontja; Giroud döntött a Monaco elleni ráadásban

Francia labdarúgás
2025.08.24. 22:58

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.08.16. 23:02

Isak az Espanyol ellen sem lépett pályára a Newcastle-ban

Minden más foci
2025.08.08. 22:34

Kikapott a Leicestertől a Zete Fiesztán a Zalaegerszeg

Minden más foci
2025.07.19. 20:23

A ZTE ellen mutatkozik be a Leicester új edzője

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 11:05

A ZALAEGERSZEG–LEICESTER CITY NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 18:24

A Leicester City lesz a ZTE ellenfele a Fieszta gálamérkőzésén

Labdarúgó NB I
2025.07.14. 14:37
Ezek is érdekelhetik