Ferencváros: Adamsért játszik hazája válogatottja

Vágólapra másolva!
2013.10.15. 08:16
null
A trinidadiak ma társukért, Adamsért játszanak (Fotó: Action Images)
Kedden Akeem Adamsért lép pályára a Trinidad és Tobagó-i labdarúgó-válogatott Új-Zéland ellen az ország fővárosában, Port of Spainben.

 

A Hasely Crawford Stadionban sorra kerülő találkozó előtt Akeem Adamset biztató pólókat lehet vásárolni, amelyek iránt nagy az érdeklődés, és a két csapat tagjai is kifejezik kiállásukat a Ferencváros labdarúgója mellett. A helyi szövetség titkára elmondta, hogy bár pontos számokat még nem tud mondani, de nagy a kereslet a jegyek iránt.

A trinidadi oldalak beszámolnak arról, hogy Akeem Adams felébredt a mesterséges altatásból, és már képes kommunikálni a családtagjaival. „Nemcsak azért játszunk, hogy némi örömet csempésszünk az emberek életébe, hanem azért is, hogy demonstráljuk gondoskodásunkat és szeretetünket egymás iránt, és most különösen játékosunk, Akeem Adams felé, aki felébredt a mesterséges altatásból, és már képes kommunikálni a körülötte lévőkkel, ami jó jel. Remélem, hogy megtelik a stadion a mérkőzésre” – nyilatkozta Raymond Tim Kee, a szövetség elnöke.

Trinidad és Tobago szövetségi kapitánya, Stephen Hart szavaiból kiérződött, az egész nemzeti csapatot megviselték az Adamsszel történtek. „Nagyon nehéz helyzet ez számunkra, hiszen több játékosunk közel állt Adamshez. Nehéz, mert gyorsan realizálja az ember, milyen hirtelen elmúlhat az emberi élet. Ami Akeemmel történt, az a való élet problémája, a való világé, miközben mi a futball fantáziavilágában élünk, és azt gondoljuk, hogy egy-egy eredménynél nincs fontosabb dolog. Azt hiszem, ez a valóság megérintette sok játékosomat, és biztosan érzelmektől telített meccset játszunk” – mondta a kapitány.

A hírek szerint az Adamsről szóló beszámolók az új-zélandi válogatott játékosait is megérintették, ezért az All Whites is felölti magára az adamses pólókat a bemelegítés során.

„Szeretnénk kifejezni, hogy egész Új-Zéland nevében támogatásunkról biztosítjuk Akeem Adamset, és szeretnénk erősíteni azt a szurkolást, amit magunk körül tapasztalunk” – mondta Ricki Herbert, az interkontinentális selejtezőre készülő óceániai válogatott kapitánya.

A Ferencváros labdarúgója 2008-ban, már 16 évesen bemutatkozott a Trinidad és Tobagó-i válogatottban, és összesen nyolcszor öltötte magára a nemzeti csapat mezét. Adams állapotáról a legfrissebb hír, hogy már személyesen is meg tudta köszönni a gondoskodást az őt kezelő doktoroknak – a részletekről itt olvashat!

 

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
3 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:50

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06
Ezek is érdekelhetik