Galatasaray: Fatih Terim a tv-ből tudta meg, hogy kirúgták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.01. 12:36
Fatih Terim, a Galatasaray eddigi vezetőedzője saját elmondása szerint a televízióból tudta meg, hogy együttese már nem számít rá a jövőben.

„A közös edzés után otthon néztem a tévét, amikor az egyik hírműsorban egyszer csak bemondták, hogy már nem én vagyok a Galatasaray edzője. Erre persze nem számítottam, hiszen még sosem történt velem hasonló. Remélem, ezt az érzést senkinek sem kell átélnie" – mondta Terim egy sajtótájékoztatón.

A török válogatott szövetségi kapitánya szerint a legnagyobb probléma a Galatasaraynál az volt, hogy nem tudott megfelelően kommunikálni az elnökkel.

„Szeretem bizalmasan kezelni a csapatom ügyeit, de valahányszor leültünk az elnökkel, Ünal Aysallal beszélgetni, valahogy mindig kiszivárogtak azok a dolgok, amiket neki mondtam. Egyszerűen nem tudtunk egymással kommunikálni. Megértettem volna, ha behív az irodájába, és úgy közli, hogy már nem tart igényt a szolgálataimra, de ehelyett még az utolsó napomon is csak azt hallottam, hogy velem akarja folytatni" – tette hozzá Fatih Terim.

Legfrissebb hírek

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
1 órája

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Gulácsiék legyőzték Sallaiékat: Galatasaray–Villarreal 1–2

Minden más foci
2026.08.08. 22:15

Sallaival a soraiban a Galatasaray három góllal kikapott felkészülési meccsen – videó

Minden más foci
2026.07.27. 22:46

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 22:19

Sallai Roland: Az ellenfél kapujához közel van az én világom

Légiósok
2026.07.20. 11:19