PSG: Ibrahimovic elmondta, mit jelent neki Cavani

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.03. 11:00
Zlatan Ibrahimovic, a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) listavezető Paris Saint-Germain támadója elmondta: egyszerűbb dolga van a mérkőzéseken azóta, hogy a csapat nyáron szerződtette Edinson Cavanit.

„Azáltal, hogy Cavani itt van, sokkal könnyebb lett a helyzetem, hiszen kisegítjük egymást. Ha én nem szerzek gólt, akkor szerez ő. Az elmúlt szezonban ilyen munkamegosztásban nem volt részem. Ráadásul (Cavani) jelentős védőmunkát is végez, ami nagyon hasznos a csapatnak, éppen erre volt szükségünk” – idézi az AFP francia hírügynökség a PSG svéd csillagát.

„A csapat erősebb, mint a legutóbbi idényben. A képességek szintjén felvesszük a versenyt a legnagyobb csapatokkal, egyedül az összeszokottságban van lemaradásunk. Még egy kevés idő együtt, és még jobbak leszünk, ami tovább könnyíti majd a dolgunkat” – folytatta Ibrahimovic.

Egyelőre a két párizsi muskétás foglalja el a Ligue 1 góllövőlistájának első két helyét: a hét végén a Lyonnak kétszer betaláló Ibrahimovic 11, a vasárnapi gólesőt (4–0) elindító Cavani 10 gólnál jár, a monacói Radamel Falcao 9 találattal követi őket.

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

A címvédő az élen, a két spanyol gigász a dobogón az NS BL-erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 11:24

Odahaza kapott ki a Monacótól, továbbra is nyeretlen a bajnokságban a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.04. 23:20