Brazília: játékost fojtogattak, edzőt vertek egy vb-helyszínen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.03. 21:56
Hatalmas botrány a brazil futballban: a patinás Sao Pauló-i klub, a Corinthians mintegy száz szurkolója szombaton berontott a rosszul szereplő csapat edzőközpontjába, és súlyosan bántalmazta a játékosokat, edzőket, alkalmazottakat.

A behatolók az alkalmazottakon kívül megütötték Mano Menezes vezetőedzőt, a játékosok közül mások mellett Alexandre Patót és a perui Paolo Guerrerót. Utóbbit – aki a 2012-es klubvilágbajnokság döntőjében a Cor győztes gólját szerezte – fojtogatták, és társai csak úgy kerülték el az atrocitásokat, hogy a rendőrség megérkezéséig elbarikádozták magukat az öltözőben.

A rendbontás egy olyan létesítményben történt, amelyiket nyáron az egyik vb-résztvevő válogatott (Irán) használ majd. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) egyelőre nem kommentálta a történteket.

A Cor játékosai azzal fenyegetőztek, hogy másnap nem lépnek pályára; végül mégis megtették, de sorozatban harmadszor is kikaptak a paulista bajnokságban (Ponte Preta, 1–2).

Brazíliában továbbra is zökkenőkkel haladnak a világbajnokság előkészületei, és az országos bajnokság tavaszi rajtja is veszélyben forog a legutóbbi bajnokság viharos befejezése nyomán indult jogi eljárások miatt.

Legfrissebb hírek

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21

A dél-amerikai szövetség elnöke támogatja az újabb létszámemelést a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
2026.07.21. 12:05

Döntős visszaszámlálás: Messi és Yamal a vb cselkirályai, de…

Foci vb 2026
2026.07.17. 19:24

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Brazil vb-kezdet vereséggel; az egyetlen belga érem – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.14. 16:53

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Kiadós rugdosódás után feljutott a csúcsra a spanyol foci – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.11. 16:40