Futsal Eb: tizenegy év után ismét az olaszok a trónon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.08. 22:08
A Belgiumban rendezett futsal Európa-bajnokság döntőjében Olaszország 3–1-es győzelmet aratott Oroszország ellen, így 2003 után másodszor nyerte meg a kontinenstornát. A harmadik helyet a spanyolok szerezték meg, akik gólzáporos meccsen kerekedtek a portugálok fölé.

Az Európa-bajnoki döntő után az olaszok örülhettek (Fotó: uefa.com)
Az Európa-bajnoki döntő után az olaszok örülhettek (Fotó: uefa.com)
Az Európa-bajnoki döntő után az olaszok örülhettek (Fotó: uefa.com)
Az Európa-bajnoki döntő után az olaszok örülhettek (Fotó: uefa.com)
Az Európa-bajnoki döntő után az olaszok örülhettek (Fotó: uefa.com)

 

Az oroszoknak kis túlzással már az is egyfajta megkönnyebbülést jelenthetett, hogy nem a spanyolokkal vívták a döntőt, ugyanis az eddigi négy alkalommal, amikor eljutottak a fináléig, háromszor kikaptak az Eb-k történetének legeredményesebb válogatottjától, s csak egyszer, „szétlövéssel” diadalmaskodtak ellenük.

A mérkőzés az olaszok számára indult jobban, hiszen Gabriel Lima találatával bő hat perc után megszerezték a vezetést, de az oroszok nem sokkal később a torna gólkirálya, Eder Lima jóvoltából egalizáltak.

Az 1999-es győztes azonban nem sokáig örülhetett az egyenlítő gólnak, ugyanis Murilo, valamint Daniel Giasson találataival még az első félidőben kétgólos előnyre tett szert az esélytelenebbnek vélt itáliai csapat.

Ennek pedig döntő jelentősége volt, hiszen a második félidőben nem született újabb gól, ami Olaszország győzelmét eredményezte. Roberto Menichelli alakulata 2003 után másodszor nyerte meg az Európa-bajnokságot, amelyen a két évvel ezelőtti győztes Spanyolország végzett a harmadik helyen, miután 8–4-re nyert Portugália ellen.

FUTSAL EB
A 3. HELYÉRT
Portugália–Spanyolország 4–8
(2–6)
Gólszerző: Ricardinho, Pedro Cary, Pedro Costa, Queirós, ill. Fernandao (2), José Ruiz, Lozano, Miguelin, Rafael Usín, Raúl Campos, Pola

DÖNTŐ
Olaszország–Oroszország 3–1
(3–1)
Gólszerző: Gabriel Lima, Murilo, Giasson, ill. Eder Lima

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
2026.09.26. 22:39

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

Futsal: a válogatott játékos első magyarként bemutatkozott a spanyol élvonalban

Légiósok
2026.09.14. 20:40

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33