PSG: Ibrahimovicék új meze Cavani eladását sejteti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.29. 14:43
null
A PSG hétfőn bemutatott idegenbeli meze – Cavani nélkül (Fotó: psg.fr)
A francia bajnok Paris Saint-Germain bemutatta a 2014–2015-ös szezonra készült idegenbeli szerelését, amely az átigazolási pletykáknak is megfelelő alapot szolgáltat.

 

A fehér felsőből, piros nadrágból és fehér sportszárból álló garnitúra bemutatásához használt képen egy különbség feltűnik a hazai mez promotálásához júniusban használt, egyébként teljesen egyező fotóhoz képest: Edinson Cavanit eltüntették, a helyére Yohan Cabaye került, miközben az összes többi szereplő (David Luiz, Ibrahimovic, Matuidi és Thiago Silva) a helyén maradt.

A PSG júniusban bemutatott hazai meze – Cavanival (Fotó: psg.fr)
A PSG júniusban bemutatott hazai meze – Cavanival (Fotó: psg.fr)

A Napolitól 2013 nyarán 64.5 millió euróért igazolt támadó távozásáról már korábban is röppentek fel pletykák, Laurent Blanc vezetőedző állítólag nem ragaszkodik hozzá mindenáron. Cavani a 2013–2014-es szezonban 30 bajnoki 16 alkalommal volt eredményes, szerződése 2018-ig szól, neve legtöbbször a Manchester Uniteddel került szóba.

A Marca mindeközben már szinte kész üzletről ír, a spanyol lap szerint a pénzügyi fair play szabályai által szorongatott párizsiak kizárólag Cavani eladásával tudnák megengedni maguknak a Real Madridban futballozó Ángel Di María szerződtetését.

A PSG két argentin légiósa, Ezequiel Lavezzi és Javier Pastore is távozhat a nyáron, előbbiért a Liverpool érdeklődik hevesen.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid és a Liverpool után a Manchester City is beszállt a Yan Diomandé-versenybe

Német labdarúgás
11 órája

A PSG-ből szerződtetett középpályást az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
12 órája

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

Az Aston Villa bejelentette Garnacho érkezését

Angol labdarúgás
2026.07.23. 18:26

24 éves görög támadóval erősített az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.23. 14:15

A Minnesota United elköszönt James Rodrígueztől

Minden más foci
2026.07.22. 11:21

Az Al-Nasszr harmadszor is kölcsönadta Jhon Duránt, most a Benficának

Minden más foci
2026.07.21. 07:40