Ligue 1: fél évre eltiltották a Mottát lefejelő Brandaót

Vágólapra másolva!
2014.09.19. 09:36
Féléves eltiltást kapott Brandao, a Bastia labdarúgócsapatának csatára, aki a múlt hónapban az öltözőfolyosón lefejelte a Paris Saint-Germain olasz válogatott középpályását, Thiago Mottát a két együttes bajnoki mérkőzése után.

Az eset következtében Mottának eltörött az orra. A PSG elnöke, Nasszer al-Helaifi kijelentette: Brandaót örökre el kellene tiltani.

A heves vérmérsékletű brazil Brandao lecserélését követően az öltözőfolyosón bevárta Mottát, majd odalépett hozzá, belefejelt az arcába, aztán elfutott. A folyosón lévő kamerák rögzítették az esetet.

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
2026.01.18. 19:10
Ezek is érdekelhetik