Francia Ligakupa: 18 11-es után Cisséék kiejtették a Monacót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.04. 23:57
A francia Ligakupa elődöntőjében az AS Monaco tizenegyesekkel vereséget szenvedett a Bastiától, amely így a döntőbe jutott.

Nem bírt a találkozó előtt lelkes szurkolóival az állóvizet felkavaró Bastiával hazai pályán a hercegségbeli együttes, 90 perc után 0–0 volt az állás, sőt, a kétszer 15 perc ráadás sem hozott „megváltó” gólt. Nem bírt a találkozó előtt lelkes szurkolóival az állóvizet felkavaró Bastiával hazai pályán a hercegségbeli együttes, 90 perc után 0–0 volt az állás, sőt, a kétszer 15 perc ráadás sem hozott „megváltó” gólt.

Nem volt más hátra, jöttek hát a büntetők! A tizenegyespárbaj elején könnyedén eldönthette volna a meccset a Maarten Stekelenburg védéseivel a döntőtől lépésnyire álló Monaco, ám Bernardo Silva, valamint a rutinos Joao Moutinho is hibázott, így összesen 18 tizenegyes után, Nabil Dirar lécen csattanó löketét követően a Bastia ment tovább.

A Djibril Cissét is foglalkoztató együttes a fináléban a Lille-t legyőző, címvédő Paris Saint-Germainnel találkozik majd.

FRANCIAORSZÁG, LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ

AS Monaco–Bastia 0–0 – 11-esekkel: 6–7
Továbbjutott: a Bastia

A DÖNTŐBEN
Paris Saint-Germain–Bastia

Legfrissebb hírek

Gólszüret a Ligue 1-ban: a PSG hat, a Lille hét gólnál állt meg

Francia labdarúgás
2025.08.30. 23:19

Út Budapestre: kisorsolták a Bajnokok Ligája ligaszakaszának párosításait – izgalomból nem lesz hiány...

Bajnokok Ligája
2025.08.28. 19:13

Nehéz anyagi helyzetbe került az előző idényben BL-induló elit ligás csapat

Francia labdarúgás
2025.08.26. 12:42

Nincs meg Negóék első pontja; Giroud döntött a Monaco elleni ráadásban

Francia labdarúgás
2025.08.24. 22:58

De Zerbi is kiállt a nyilvánosság elé, és elmondta a véleményét Rabiot balhéjáról

Francia labdarúgás
2025.08.22. 16:03

„A futballban mindenki hazudik” – édesanyja vette védelmébe az öltözőben verekedő Rabiot-t

Francia labdarúgás
2025.08.22. 11:05

Az ETO elleni meccs előtt távozott a Rapid Wien egyik legjobbja – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.08.20. 21:51

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
2025.08.19. 19:58
Ezek is érdekelhetik