Dinamo: Dzsudzsákéknál fizetéscsökkentés lesz

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2015.06.18. 19:03
null
Vajon érinteni fogja Dzsudzsákot a fizetéscsökkentés? (Fotó: AFP)
A Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Dinamo Moszkva futballklubnál többek között a játékosfizetéseket csökkentő új finanszírozási rendszert vezetnek be azt követően, hogy az orosz egyesületnél látogatást tett az európai szövetségnek (UEFA) az a bizottsága, amely a pénzügyi fair play szabályainak betartását ellenőrzi.

 

A Dinamo felügyelő bizottságának elnöke, Szergej Sztyepasin csütörtöki nyilatkozatában új szisztéma életbe léptetéséről beszélt, jelezve, hogy szeretnék az UEFA-büntetést elkerülni, bár azzal is számolnak, hogy a szabálytalanságok miatt kizárhatják az együttest az Európa-liga 2015–2016-os szezonjában való indulásból. A selejtezőben való részvétel jogát azzal szerezte meg a gárda, hogy az orosz bajnokságban legutóbb negyedikként végzett.

„Jelenleg még nincs UEFA-határozat, a döntés június végéig válhat ismertté" – közölte az orosz klubelöljáró.

Vaszilij Tyitov, a Dinamo igazgatótanácsának elnöke szintén az ITAR-TASZSZ-nak nyilatkozva azt mondta, hogy az UEFA fair play-szabályaihoz való igazodás jegyében véget vetnek a túlköltekezésnek, az újonnan szabályozott bérpolitikának megfelelően megkurtítják a futballisták fizetését, s a jövőben tartózkodnak a túl sokba kerülő játékosok szerződtetésétől.

Még a szigorítás és az illetékes testület látogatása előtt az UEFA kinyilvánította: a Dinamo Moszkva vétkes a pénzügyi fair play szabályzat megsértésében és szankciókat helyezett kilátásba a túlságosan nagy futballistafizetések és a szabálytalan – a futballklubnak indokolatlanul magas támogatást garantáló – szponzori szerződés miatt.

Mindezek és – ahogy azt megírtuk– az UEFA döntése Dzsudzsák jövőjére is hatással lehet. A magyar válogatott szélsőt szívesen látná soraiban a Dárdai Pál által irányított Hertha. Dzsudzsák a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, szívesen játszana a berlini csapatban.

Mint beszámoltunk róla, a Bild szerint a Herthának elő kell teremtenie a pénzt (kétmillió eurót) a játékos megszerzésére: bár a télen ingyen vihetné a lejáró szerződésű Dzsudzsákot, Dárdai szeretné már a nyáron a csapathoz csábítani a szélsőt.

Legfrissebb hírek

Hosszabbított Dzsudzsák Balázzsal a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 13:29

Dzsudzsák Balázs a következő idényt is a DVSC-ben tölti

Labdarúgó NB I
2026.05.31. 18:53

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44

Dzsudzsák Balázs: Hálás vagyok a Lokinak az utolsó lehetőségért

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 07:03

Nyolc magyar és három légiós szerepel az NB I őszi válogatottjában

Labdarúgó NB I
2025.12.28. 08:39

„Hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom” – Dzsudzsák Balázs az ETO FC elleni góljáról

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 08:48

Hiba lenne leírni a kora miatt Dzsudzsák Balázst

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 09:26

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22
Ezek is érdekelhetik