MLS: Drogba franciául akar beszélni, Kanadába szerződött!

Vágólapra másolva!
2015.07.27. 20:46
null
Didier Drogba bajnoki címmel búcsúzott a Chelsea-től (Fotó: Twitter)
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Montreal Impact együtteséhez szerződött Didier Drogba – jelentette be a klub hivatalos honlapján.

 

A tengerentúli együttesek közül a Chicago Fire elővásárlási joggal rendelkezett Drogba megszerzését illetően, ám a futballista Montrealba szeretett volna igazolni, mert ott a lakosság kétharmada franciául beszél. A két franchise ebből kifolyólag tulajdonképpen felcserélte egymással az opciós jogot, így Drogba a korábban Marco Di Vaiót és Alessandro Nestát is foglalkoztató kanadai együttesben folytathatja a pályafutását.

„Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy sorainkban tudhatjuk Drogbát. Már az első tárgyalásunk alkalmával éreztem, hogy Montrealban akarja folytatni. Minden szempontból előnyös számunkra a szerződtetése” – mondta Joey Saputo, a Montreal Impact elnöke.

A kanadai együttes a tengerentúli profi liga Keleti főcsoportjában jelenleg a rájátszást érő hatodik helyen áll, míg a 2014–2015-ös szezonban döntőt játszott az észak- és közép-amerikai zóna Bajnokok Ligájában.

A 37 éves futballista 2004 és 2012 között, valamint a legutóbbi szezonban erősítette a Chelsea-t, de június végén lejárt a szerződése.

Az elefántcsontparti válogatott történetének legeredményesebb játékosa a Premier League-et és az FA-kupát négyszer-négyszer, a Bajnokok Ligáját egyszer nyerte meg a londoni csapattal, melynek színeiben minden sorozatot figyelembe véve 381 meccsen lépett pályára.

Drogba játszott a francia Olympique Marseille-ben, a török Galatasarayban és a kínai Sanghaj Senhuában is.

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

MLS: a New York Red Bullshoz igazolt Ethan Horvath – hivatalos

Minden más foci
2026.01.30. 09:44

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

Pintér Dániel profi szerződést kapott az Inter Miamitól – hivatalos

Légiósok
2026.01.22. 09:19

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Amerika: új szerződést kaphat az Inter Miamitől Pintér Dániel

Minden más foci
2026.01.15. 19:05

Lionel Messi: K.rva fura vagyok

Minden más foci
2026.01.07. 19:32

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03
Ezek is érdekelhetik