Copa: szexbotrány a döntő után, gyanús fotók kerültek elő

2016.06.29. 10:52
Argentínában burjánzik a szexbotrány a Copa América fináléja után. Akár Chilében is történhetne, de az argentinok vesztettek.

Gyanús képek terjednek az interneten a döntő brazil játékvezetőjéről, Heber Roberto Lopesről, aki bőven szolgáltatott beszédtémát a Chile sikerét hozó mérkőzésen, hiszen nyolc sárga és két piros lapot osztott ki 120 perc alatt, utóbbiakat még az első félidőben, egyet-egyet mindkét oldalon. Heber Roberto Lopesről, aki bőven szolgáltatott beszédtémát a Chile sikerét hozó mérkőzésen, hiszen nyolc sárga és két piros lapot osztott ki 120 perc alatt, utóbbiakat még az első félidőben, egyet-egyet mindkét oldalon.

A 0–0-s döntetlennel véget érő rendes játékidő és a hosszabbítás is a szabálytalanságokról és róla szólt.







Egyébként híresen nagy laposztogató Heber Lopes, a legutóbbi 27 mérkőzésén 14 kiállítást hajtott végre. „Hogyan kaphatta meg a döntőt?” – hangzott el a jogosnak tűnő kérdés.

 




De nem csak a meccsen, azt követően is szolgáltatott témát a spori. Argentin lapok szerint a döntő lefújását követően prostituáltak szórakoztatták a bírót és erről képek is készültek. Ez természetesen elég is volt az összeesküvés-elméletek kreálásához.

(Fotók: Corriere dello Sport)
(Fotók: Corriere dello Sport)

Brazil oldalról tagadják a sztorit, és állítják, csak egy hasonmásról van szó.

Érdekesség, hogy a centenáriumi Copa América fináléjának játékvezetőjét 2005-ben egy mérkőzés eredményének befolyásolásával gyanúsították, de a brazil szövetség akkori elnöke, a korrupciós FIFA-botrányban erősen érintett Ricardo Teixeira tisztára mosta a nevét. Egy időre felmentették a bíráskodás alól, ám vád alá sosem helyezték.

Legfrissebb hírek

Rocksztárként fogadták a Colo-Colo stadionjában a labdarúgó-vb hősét, Vozinhát – videó

Minden más foci
2026.08.06. 17:48

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29

Videó: tömegek fogadták Vozinhát Chilében

Minden más foci
2026.08.03. 20:50

Újonc játékvezető fújja a sípot a Kispest-Honvéd–MTK mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 19:46

A FIFA fegyelmi eljárást indított az argentin szövetség ellen

Foci vb 2026
2026.07.29. 21:45

Téves szabályértelmezés – Embolót nem lett volna szabad kiállítani Argentína ellen

Minden más foci
2026.07.28. 11:07

Scaloni megindító levélben kért bocsánatot a szurkolóktól a vb-döntős vereség miatt

Foci vb 2026
2026.07.27. 13:40

Szabadkőművesek, energiavámpírok, fekete mágia – elképesztő összeesküvés-elméletek terjednek a vb-döntőről

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:11