Koszovó: német segítséggel fejlődhet a labdarúgás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.30. 18:53
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) együttműködik a koszovói sportági szervezettel utóbbi működésének beindításában.

A két szövetség pénteken írt alá szándéknyilatkozatot arról, hogy a DFB az adminisztrációs személyzet, a bírók és az edzők képzésében, valamint az utánpótlásképzés kialakításában nyújt segítséget a koszovóiaknak.

Szerdán a szerb szövetség a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) megtámadta Koszovó felvételét az európai szövetségbe (UEFA). Szerbia ugyanis nem ismeri el önálló államként Koszovót, mely 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét. Az ország futballszövetségét májusban Budapesten vette fel tagjai közé az UEFA, majd két héttel később a nemzetközi szövetség (FIFA) is így tett mexikóvárosi kongresszusán.

A koszovói válogatott már a világbajnoki selejtezősorozatban is érdekelt, s szeptemberben, első hivatalos tétmérkőzésén 1–1-es döntetlent ért el Finnországban.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57
Ezek is érdekelhetik