Chapecoense: Neto felébredt a kómából, a döntő végeredményéről kérdezett

2016.12.11. 20:44
Felébresztették a mesterséges kómából Hélio Netót, a tragikus repülőgép-balesetet szenvedő Chapecoense brazil labdarúgóját.

Mint ismert, Neto egyike a 71 halálos áldozatot követelő szerencsétlenség hat túlélőjének. A 31 éves futballista kilenc napig volt lélegeztetőgépen, s továbbra is az intenzív osztályon kezelik.

Miután felébresztették, Neto első kérdései között volt, hogy mi lett az Atlético Nacional elleni Copa Sudamericana-döntő végeredménye, illetve hogy hogyan sérült meg – mint kiderült, a játékos nem emlékszik a balesetre.

Carlos Mendoca, a Chapecoense egyik orvosa elmondta, Neto érdekében egyelőre nem közölhetik vele a szomorú hírt, hogy 19 csapattársa (és további 52 ember) életét vesztette a tragédia során. Mint mondta, a történtek feldolgozása ideg-összeroppanáshoz vezethet Neto jelenlegi állapotában.

Neto egyike a 71 halálos áldozatot követelő szerencsétlenség hat túlélőjének. A 31 éves futballista kilenc napig volt lélegeztetőgépen, s továbbra is az intenzív osztályon kezelik.

Miután felébresztették, Neto első kérdései között volt, hogy mi lett az Atlético Nacional elleni Copa Sudamericana-döntő végeredménye, illetve hogy hogyan sérült meg – mint kiderült, a játékos nem emlékszik a balesetre.

Carlos Mendoca, a Chapecoense egyik orvosa elmondta, Neto érdekében egyelőre nem közölhetik vele a szomorú hírt, hogy 19 csapattársa (és további 52 ember) életét vesztette a tragédia során. Mint mondta, a történtek feldolgozása ideg-összeroppanáshoz vezethet Neto jelenlegi állapotában.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Gyász: 18 évesen elhunyt a KSI vízilabdázója

Vízilabda
2026.07.24. 16:46