Franciaország: sztárigazolás a javából, bomba nő a BL-győztesnél – képek

2016.12.21. 10:43
A Bajnokok Ligája-címvédő Olympique Lyon női labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be Alex Morgan szerződtetését. Az amerikai válogatott támadó fél plusz egy évre írt alá a Marozsán Dzsenifert is soraiban tudó francia klubhoz.

A világ- és olimpiai bajnok, 120-szoros amerikai válogatott játékos az Orlando Pride együttesét hagyta el a Lyon kedvéért, amely az első európai klubja lesz. Morgan az átigazolás kapcsán elmondta, a klubváltással az a célja, hogy a játékát új szintre emelje és a világ legjobbjai között tartsák számon, nem mellesleg szeretné címvédéshez segíteni a lyoni alakulatot a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában.

A Lyon tíz forduló után három pont lemaradással a második helyen áll a francia első osztályban – miután szombaton kikapott legfőbb riválisa, a Paris Saint-Germain otthonában –, míg a BL-ben Jakabfi Zsanett csapata, a Wolfsburg vár rá a legjobb nyolc között.

Alex Morgan (teljes nevén Alexandra Patricia Morgan Carrasco) a szezon végéig kölcsönbe került a Marozsán Dzsenifert is foglalkoztató francia klubhoz, amelynek a nyáron opciós joga lesz egy évvel meghosszabbítani a szerződést.

A 27 esztendős Morgant a női labdarúgást figyelemmel kísérők többsége a világ legcsinosabb labdarúgójaként tartja számon – szolgáljanak bizonyítékul az alábbi képek.

(Fotók: AFP, Instagram)
(Fotók: AFP, Instagram)

 

Heading in with #USWNT tomorrow, last thing on my to do list... VOTE! #imwithher

ITS FINALLY OUT!!!!!! #fifa16 @easportsfifa

MORGAN FÉRJE AZ ORLANDO CITY JÁTÉKOSA, SERVANDO CARRASCO

Instagram photo by Alex Morgan * Dec 25, 2015 at 7:55am UTC

 

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Csiszár Henrietta: Az Internazionaléhez képest is szintet léptem

Légiósok
2026.08.03. 07:48

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

Két fiatal Real Madrid-játékos a Fulhambe tart

Angol labdarúgás
2026.07.31. 11:58