Szlovákia: megújul a bajnokság, László Csabának tetszik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.15. 21:09
A következő szezontól alapszakaszra és rájátszásra bontják a tizenkét csapatos szlovák labdarúgó-bajnokság programját. A dunaszerdahelyi csapat vezetőedzőjeként dolgozó László Csabának tetszik az újítás.

„Logikus dolognak tűnik a változtatás, hiszen ezzel komoly tétje lesz a bajnokságnak – idézi az fcdac.sk László Csaba vezetőedzőt. – Nekem pozitív tapasztalataim vannak ezzel a lebonyolítási rendszerrel, és a közönség számára is izgalmasabbak lesznek az összecsapások. Mindegyik csapat győzelemre játszik majd otthon és idegenben is, ami pozitív hatással lesz a bajnokságra.”László Csaba vezetőedzőt. – Nekem pozitív tapasztalataim vannak ezzel a lebonyolítási rendszerrel, és a közönség számára is izgalmasabbak lesznek az összecsapások. Mindegyik csapat győzelemre játszik majd otthon és idegenben is, ami pozitív hatással lesz a bajnokságra.”

A Szlovák Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága kedden fogadta el a változtatást, amelynek lényege, hogy a 2017–2018-as szezontól 22 fordulós oda-vissza vágós alapszakasz végeztével kettéválik a mezőny, és a hat-hat csapat – az addig megszerzett pontokat megtartva – újabb oda-vissza vágós körmérkőzést vív a bajnoki címért (felsőház) és a bennmaradásért (alsóház).

A futó bajnokságban – amely a magyarhoz hasonlóan háromkörös, azaz 33 fordulós – a DAC 21 forduló után a 7. helyen áll.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
18 órája

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 16:05

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30
Ezek is érdekelhetik