Kép: óriási hibát követtek el a menedzser bemutatásakor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.28. 13:36
Mint arról korábban beszámoltunk, a labdarúgó Premier League-ben szereplő Crystal Palace hivatalosan is bejelentette: az Internazionale korábbi edzője, Frank de Boer a csapat új menedzsere. Azonban a klub óriási hibát követett el a szakvezető bemutatásánál!

Ugyanis a korábban szintén futballozó, sőt, Frankkal hosszú éveken át egy klubban játszó ikertestvér, Ronald de Boer fotóival mutatták be a holland szakembert!

Ronald humorosan kezelte az „apró” félreértést, bejegyzésében azt írta: „Nagyon nehéz akcióképeket találni Frankról, ezért használnak engem helyette!”

A londoni klub természetesen azonnal reagált: először javították a hibát, majd az új bejegyzés szövegében megkérték Ronald de Boert, ellenőrizze, hogy így már minden rendben van-e! Ronald de Boer fotóival mutatták be a holland szakembert!

Ronald humorosan kezelte az „apró” félreértést, bejegyzésében azt írta: „Nagyon nehéz akcióképeket találni Frankról, ezért használnak engem helyette!”

A londoni klub természetesen azonnal reagált: először javították a hibát, majd az új bejegyzés szövegében megkérték Ronald de Boert, ellenőrizze, hogy így már minden rendben van-e!




 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

A Chelsea, az Aston Villa és a Nottingham is idegenben nyert a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.01.25. 17:09

A Manchester City bejelentette Marc Guéhi érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.19. 17:02

Nem engedi kölcsönbe csatárát a Crystal Palace  

Olasz labdarúgás
2026.01.19. 10:07

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
2026.01.17. 18:07

Guéhi a Liverpool helyett a Man. Cityé lesz; sikeredzőjét is elveszíti a Palace

Angol labdarúgás
2026.01.16. 15:44

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.01.12. 22:40
Ezek is érdekelhetik