Labdarúgás: Budapesten tart előadást Messi egyik nevelőedzője

MTI MTIMTI MTI
2018.04.16. 16:32
A Testnevelési Egyetem labdarúgó edzőtovábbképzést szervez május 9-én a Groupama Arénában Joan Vila Bosch, az FC Barcelona módszertani igazgatója, valamint a katalán klubnál elnöki tanácsadó Carlos Rexach részvételével.

A II. Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia társrendezvényeként szervezett eseményen az ötletgazda Prukner László szerint az előadás előkészítése már tavaly decemberben elkezdődött.

„Spanyolországból érkező vendégeink nem azt akarják megmondani, hogy mit és hogyan csináljunk, hanem a világhírű katalán egyesület filozófiáját közvetítik, amelyben bevallásuk szerint jelentős hangsúlyt kapott az ötvenes évek Aranycsapatának kultúrája és tudása” – mondta a TE honlapján Prukner.

Joan Vila Bosch pályafutása során játszott Johan Cruyff-fal a Barcelona futballistájaként, később ifjúsági edzőként egyengette Lionel Messi, Xavi, Andrés Iniesta és Cesc Fabregas pályafutását a Camp Nouban. Jelenleg az FC Barcelona módszertani igazgatója, aki fő profiljaként az edzőket oktatja, de feladata, hogy fennmaradjon az a filozófia és játékstílus, amelyről a klub világszerte híressé vált.

Prukner szerint eddig nagyjából ezren jelentkeztek az előadásra. A maradék helyekre április 30-ig lehet regisztrálni, a részvételi díj befizetésével.

Legfrissebb hírek

Yamal három gólt rúgott, a Barcelona simán megverte a Villarrealt

Spanyol labdarúgás
7 órája

Megvan, mikor játsszák a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő mérkőzéseit

Bajnokok Ligája
2026.02.27. 16:27

BL-sorsolás: Sallaiék a Liverpoollal kerültek össze, a Real Madrid ismét összecsap a Manchester Cityvel

Bajnokok Ligája
2026.02.27. 12:19

Tovább száguld a címvédő Fenerbahce, szenved a Barca a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.02.25. 23:58

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56

Későn ébredt fel a Szeged, nyolc góllal kapott ki otthon a Barcától

Kézilabda
2026.02.18. 20:11

Az Arsenal maradt az élen, épphogy a tízben a címvédő – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 12:24

Meglepetés a Montiliviben: a Girona hátrányból felállva győzte le a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.02.16. 22:58
Ezek is érdekelhetik