Románia: a Sepsi először kapott ki a rájátszásban

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2018.05.07. 20:10
Először kapott ki a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásában a Sepsi OSK, a székelyföldi együttest hazai pályán győzte le hétfő délután a szintén a kiesés elkerüléséért hajtó Concordia Chiajna.

Az első félidőben a kontrákra játszó vendégcsapat futballozott veszélyesebben a meccs előtti esőtől vizes pályán, és Marian Cristescu révén ki is tudta használni a hazai középső védő, Jure Obsivac hibáját. A Sepsi OSK csak a szünet előtti percekben jutott el a vendégkapu elé, de Alex Gorrin hiába esett el az ötösön, nem kapott tizenegyest, míg Benjamin Kuku fejese után a bal kapufáról pattant ki a labda.

A szünet után a korábbi Videoton-játékos, Filipe Oliveira beállásával lett igazán veszélyes a háromszéki csapat támadójátéka, a portugál beadását a 62. percben Hadnagy Attila a kapuba is lőtte, ám a játékvezető szerint Oliveira már az alapvonalon túlról adta a gólpasszt – a televíziós ismétlések szerint viszont nem, tehát szabályos lett volna a gól. Négy perccel később Paul Batin ellentámadásból növelte a Concordia előnyét, s a hátralevő időt a saját tizenhatosán belül bekkelte ki a vendégegyüttes.

Ezzel a kudarccal nemcsak a Sepsi OSK nyolc mérkőzés óta tartó veretlensége szakadt meg, hanem Eugen Neagoe edzőé is, aki először vesztett rájátszásbeli mérkőzést: az előző szezonban a CSMS Iasi kispadján 14, idén a szentgyörgyiekkel 7 találkozón nem talált legyőzőre.

LABDARÚGÁS, ROMÁNIA
LIGA 1, ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS
8. FORDULÓ
Sepsi OSK–Concordia Chiajna 0–2
(Cristescu 28., Batin 66.)

Az állás: 7. Dinamo 38 pont, 8. Botosani 32, 9. Voluntari 24, 10. Sepsi OSK 23.

Legfrissebb hírek

Szabó István távozik az FK Csíkszeredától – hivatalos

Minden más foci
2026.09.24. 12:21

Meg is van a Szatmárnémeti új edzője

Minden más foci
2026.09.24. 11:50

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

A Sepsi visszavágott a CFR-nek a kupában elszenvedett vereségért

Minden más foci
2026.09.12. 20:09

Nuno Campos új szintre emelte a Dinamót, vezeti a román bajnokságot

Minden más foci
2026.09.08. 12:22

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34

A 18 éves Batzula Hunor góljával vezetett, de végül megint ikszelt a Sepsi

Minden más foci
2026.08.23. 17:52