Klubfutball: az olimpia fontosabb – Kína kivonul Európából

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.31. 14:42
Levonulnak a kínai befektetők az európai futballpályákról – írta keddi számában a Financial Times, amely az Aston Villa egy részének eladásával kapcsolatban közölt összesítésében rávilágított: az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő együttes tavaly óta már az ötödik európai klub, amelytől kínai tulajdonosai részben vagy teljes egészében megváltak.

Tony Hszia júliusban értékesítette többségi tulajdonát a birminghami klubban, amelynek szurkolói aligha képzelték, hogy a Kínai Kommunista Pártnak beleszólása lesz a 143 éves egyesület sorsának alakulásába – jegyezte meg a tekintélyes brit üzleti napilap. A távol-keleti országban 2017-ben szigorították a külföldi befektetésekre vonatkozó szabályokat, azóta csökkent vagy megszűnt a kínai tulajdonrész többek közt az AC Milanban, az Atlético Madridban, a Slavia Prahában, de még az angol bajnokság negyedik osztályában szereplő Northampton Townban is.

A tőkekiáramlás és a sokszor elhamarkodottnak ítélt befektetések miatt aggódó Kínában, a világ második legnagyobb gazdaságában tavaly augusztusban hoztak a külföldi beruházásokra vonatkozó új szabályokat. Az intézkedés nyomán a sportklubok, a mozik és az ingatlanok korlátozás alá kerültek. Bankárok szerint elképzelhető ugyan, hogy zöld jelzést kapjanak az ilyen külföldi befektetések, de csak akkor, ha rendkívül észszerűnek tűnnek. Egyébiránt a hatóságok „erősen helytelenítik” őket – írta a lap, hozzátéve, hogy további eladásokra lehet számítani kínai részről.

Kínai befektetők több mint 2.5 milliárd dolláros összeget öltek az európai futballba 2014 és 2017 között, a felsorolt klubok mellett megvették többek közt az olasz Internazionalét, de más, kisebb egyesületeket is, például a francia másodosztályban. A rohamot csak fokozta, amikor Hszi Csin-ping kínai elnök 2015-ben nagyra szóló terveket jelentett be Kína felemelkedéséről a labdarúgás világában. A kínai kormányzat azonban hamar rájött, hogy a tőkekiáramlás nincs hasznára a kínai futballnak – idézte a Financial Times a pekingi China Sports Insider honlap vezetőjét.

A Pinsent Masons globális ügyvédi iroda egyik sportjogásza pedig rávilágított: több kínai befektetőnek jelentős adósságok is a nyakába szakadtak a vásárlással, így volt ez az Aston Villa és az AC Milan esetében is. Li Jong-hong, aki tavaly áprilisban 740 millió euróért vette meg a milánói klubot Silvio Berlusconitól, épp ebben a hónapban vesztette el az irányítást felette az Elliot Management amerikai alapkezelővel szemben, mert nem tudott visszafizetni egy több mint 300 millió eurós kölcsönt. A Northampton kínai tulajdonosai mindössze kilenc hónap után adták el a klubot az előző tulajdonosoknak a szigorítások miatt. Az Atlético Madrid esete kissé eltérő: a Wanda csoport némi profittal szállt ki és adta el 17 százalékos tulajdonrészét februárban.

Szakértők felhívták a figyelmet, hogy 2022-ben Pekingben rendezik a téli olimpiát, a kínai befektetőktől pedig vélhetően elvárják, hogy inkább arra összpontosítsák erőforrásaikat.

Legfrissebb hírek

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
7 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
12 órája

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
2025.12.21. 19:30

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
2025.12.21. 11:18

Félidőnként egy gól a Milan kapujába, döntős a Napoli az Olasz Szuperkupában

Olasz labdarúgás
2025.12.18. 22:04

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18

Haaland duplázott, a City magabiztosan nyert; folytatódott az Aston Villa győzelmi sorozata

Angol labdarúgás
2025.12.14. 19:30

Őrület, a hajrában bukta el a döntetlent az Arsenal a Villa vendégeként

Angol labdarúgás
2025.12.06. 15:37
Ezek is érdekelhetik