Labdarúgás: öt év után a Real megelőzte a Barcát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.18. 21:09
A RESULT Sports legújabb tanulmányában a világ labdarúgóklubjainak népszerűségét vizsgálta a közösségi médiában. A Real Madrid megelőzte a Barcelonát, így öt év után új éllovasa van a listának.

A tanulmányban a hét legnagyobb közösségi oldalt (Facebook, Instagram, Twitter, Periscope, Google+, YouTube, Sinaweibo) vizsgálták, majd az adott klub követőinek számát összeadták, így jött ki az összesített eredmény.

Átfedések persze vannak, hiszen rengetegen követik például a Facebookon és az Instagramon is a Real Madridot. Tehát a királyiaknál a 234 milliós szám nem a követői bázis nagyságát jelenti, hanem az összes kedvelést.

Érdekesség, hogy a kínai Sinaweibón a két manchesteri gigászt követik a legtöbben, mögöttük pedig a Barcelona, majd az Arsenal következik.

A Manchester City népszerűsége továbbra is szépen növekszik, és az is kíváncsiságra ad okot, hogy fél év múlva (a következő tanulmány publikálásakor) mekkora lesz a PSG és a Juventus tábora.

A Corinthians az első (és egyetlen) nem európai gárda a top 15-ben.

(Fotó: http://digitale-sport-medien.com)
(Fotó: http://digitale-sport-medien.com)
(Fotó: http://digitale-sport-medien.com)
(Fotó: http://digitale-sport-medien.com)

A további helyezések IDE KATTINTVA tekinthetők meg.

Legfrissebb hírek

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
4 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:48

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:56

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26