Oroszország: vádat emeltek a két válogatott futballista ellen

MTI MTIMTI MTI
2018.10.19. 11:08
Vádat emeltek Alekszandr Kokorin és Pavel Mamajev orosz válogatott labdarúgó ellen, akik még múlt héten egy étteremben – előbbi öccsével együtt – két embert megtámadtak, és megsebesítettek.

A futballisták börtönbüntetésre számíthatnak tettükért. A három férfi ellen huliganizmus a vád, ezért hét évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A játékosok tettéről videofelvétel készült, amely az interneten is látható. Az eset kirobbanása után Pavel Kolobkov orosz sportminiszter kijelentette: a felvételek egyértelműen bizonyítják, hogy Kokorin és Mamajev tevékeny résztvevője volt az incidensnek, ráadásul a helyszínen lévő tanúk is megerősítették ezt. A tárcavezető hozzátette, hogy a törvényeket minden állampolgárnak kötelessége betartani, s a két játékosnak számítania kell arra, hogy ha nem tudják bizonyítani ártatlanságukat, soha többé nem szerepelhetnek a válogatottban.

Az orosz sajtó a tanúvallomásokra hivatkozva korábban azt közölte, hogy az incidensben az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium egyik tisztségviselője olyan sérüléseket szenvedett, amelyek miatt kórházba kellett szállítani. A férfit a felvételek tanúsága szerint az egyik labdarúgó egy székkel dobta fejbe, később pedig a két játékos egy televíziós műsorvezető helyszínen tartózkodó sofőrjét is megverte.

Az idei oroszországi világbajnokságon Kokorin és Mamajev sem volt tagja a házigazdák csapatának.

A két futballista a 2016-os Európa-bajnokság alatt is botrányba keveredett: az orosz együttes korai búcsúja után azzal kerültek ugyanis a címlapokra, hogy egy monacói buliban 250 ezer euró (81 millió forint) értékben rendeltek pezsgőt.

Kokorin a bíróságon azt állította, hogy megbánta tettét, s az egyik áldozattól már elnézést kért, a bíró azonban így is elutasította ügyvédje azon kérelmét, hogy szabadlábra helyezzék.

Legfrissebb hírek

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.16. 18:49

A Nemzetközi Íjászszövetség feloldotta az orosz sportolók elleni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.08.15. 16:26

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Vizes Eb: orosz aranyérem a szinkronúszócsapatok szabadprogramjában

Úszás
2026.08.03. 17:23

A World Boxing engedélyezte az oroszok himnusz- és zászlóhasználatát

Egyéb egyéni
2026.07.31. 12:51

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56