Felkészülés: a spanyolok nehezen gyűrték le a bosnyákokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.18. 22:46
null
Méndez (balra) válogatottbeli első gólját ünnepelte (Fotó: AFP)
A Nemzetek Ligája utolsó fordulójában nem érdekelt spanyol válogatott a szintén nem érintett Bosznia-Hercegovinát fogadta felkészülési mérkőzésen Las Palmasban, és a Celta Vigo újonca, Brais Méndez góljával 1–0-ra győzött.

A találkozó során a spanyolok jóval többet birtokolták a labdát, mint a Muhamed Besiccsel (korábban FTC) a kezdőben felálló boszniaiak, és Luis Enrique csapata jóval több helyzetet is alakított ki, mint ellenfele, ám sokáig még a legnagyobb lehetőségeket sem sikerült gólra váltani. Álvaro Morata például még az üres kaput sem tudta eltalálni.


A spanyolok közel jártak ahhoz, hogy megismételjék a 2002-es vb egyenes kieséses szakaszában és utána mutatott sorozatukat – legutóbb akkor fordult elő velük, hogy egymást követően három meccsen nem arattak győzelmet. Az a 16 évvel ezelőtti széria úgy kezdődött Ázsiában, hogy a vb-n előbb döntetlent játszottak az írekkel, akik ellen tizenegyesekkel mentek tovább, majd 120 perces csatában, szintén tizenegyesekkel maradtak alul a házigazda Dél-Koreával szemben, végül Budapesten a Puskás Ferenc stadionban játszottak 1–1-et Magyarország ellen.

Most azonban nem ismételte meg a három nyeretlen meccses sorozatot a spanyol válogatott, mert a csereként beszálló újonc, a Celta Vigo támadója, Brais Méndez a 79. percben nagyjából a meccs 15 kapura tartó spanyol lövése után megszerezte a vezetést, és – mint később kiderült – a győztes gólt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Spanyolország–Bosznia-Hercegovina 1–0
(Brais Méndez 79.)

Legfrissebb hírek

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2026.09.03. 13:27

Cucurella tartotta a szavát: Luis de la Fuente arcképét tetováltatta magára

Foci vb 2026
2026.07.28. 17:12

Már a 2028-as Eb-győzelem lebeg a világ legjobbjainak szeme előtt

Foci vb 2026
2026.07.28. 10:25

Valenciában cápát neveztek el Ferran Torresről

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 21:34

„Bebizonyítottuk, a futball csapatjáték” – Spanyolország az újságíró szemével

Foci vb 2026
2026.07.21. 06:44

Fieszta, tánc és viccelődések – csaknem kétmillióan ünnepelték a vb-győztes spanyolokat Madridban

Foci vb 2026
2026.07.20. 23:27