Japán: nyolcat vágott zárásként a kenyai, így sem lett gólkirály

2019.11.25. 21:33
A Kasiva Reysol egy év után visszajutott a japán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba, az együttes 42 meccsen 84 pontot szerezve megnyerte a másodosztályt – a gólkirályi cím viszont így sem jött össze.

Pedig az utolsó fordulóban a Kiotó Szangát 13–1-re kiütötte a Kasiva, és a siker fő letéteményese a kenyai Michael Olunga volt, aki már az első félidőben triplázott, míg összesen nyolc gólig (és két gólpasszig) jutott.

A gólkirályi cím így sem jött össze, hiszen 27-tel zárt, csakhogy a 22 csapatos ligában tizedikként záró Albirex Niigata brazil támadója, Leonardo a záró körben megszerezte a 28. találatát is.

„Micsoda idényzárás! Nyolc gólt szerezni több, mint amit valaha el tudtam volna képzelni, de Isten kegyelméből lehetségessé vált. Szeretném megköszönni mindenkinek az év során nyújtott támogatását. Köszönöm! Isten mindenek felett” – örvendett a 23 válogatott mérkőzésen 11-szer eredményes kenyai csatár.

Michael Olunga volt, aki már az első félidőben triplázott, míg összesen nyolc gólig (és két gólpasszig) jutott.

A gólkirályi cím így sem jött össze, hiszen 27-tel zárt, csakhogy a 22 csapatos ligában tizedikként záró Albirex Niigata brazil támadója, Leonardo a záró körben megszerezte a 28. találatát is.

„Micsoda idényzárás! Nyolc gólt szerezni több, mint amit valaha el tudtam volna képzelni, de Isten kegyelméből lehetségessé vált. Szeretném megköszönni mindenkinek az év során nyújtott támogatását. Köszönöm! Isten mindenek felett” – örvendett a 23 válogatott mérkőzésen 11-szer eredményes kenyai csatár.

What a way to end the season. Scoring 8 goals is more than I could ever imagine but by God's grace it was possible.I want to thank everyone who supported me through out the campaign. Until next season . Graçias . GOD ABOVE ALL

7,097 Likes, 268 Comments - OGADA MICHAEL OLUNGA (@ogadaolunga) on Instagram: "What a way to end the season. Scoring 8 goals is more than I could ever imagine but by God's grace..."

 



A GÓLOK

@idrisisse GOD ABOVE ALL

5,619 Likes, 324 Comments - OGADA MICHAEL OLUNGA (@ogadaolunga) on Instagram: @idrisisse GOD ABOVE ALL "

 

Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
2026.06.29. 22:14

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:53

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:02

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:00

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
2026.06.29. 20:20

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
2026.06.29. 19:50

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
2026.06.29. 19:25
Ezek is érdekelhetik