PSG: Edinson Cavani nyáron Vadócz Krisztiánékhoz igazol?

B. L.B. L.
2020.04.08. 18:32
null
Cavani korábbi válogatott csapattársai klubjába kerülhet (Fotó: AFP)
Az idény végén lejár a PSG-nél egyre inkább háttérbe szoruló Edinson Cavani szerződése, és könnyen lehet, hogy a Vadócz Krisztiánt foglalkoztató Penarolban köt majd ki.

 

Az elmúlt időszakban már szóba jött az Atlético Madrid, a Napoli és a Boca Juniors is, és bár ügynöke nemrégiben még arról beszélt, hogy nem kezdődtek meg a tárgyalások, most úgy fest, könnyen lehet, hogy a 33 éves csatár hazatér Uruguayba.

Legalábbis erre enged következtetni válogatottbeli csapattársa, a nemzeti együttes dresszét 110-szer magára húzó Cristian Rodríguez Del Sol FM-nek adott interjúja.

„Megvan az engedélyem arra, hogy ezt mondjam. Hívják fel, és kérdezzék meg. Arra készül, hogy a Penarolhoz igazoljon, nem mondhatok mást” – mondta Rodríguez, a Penarol csapatkapitánya.

Érdekesség, hogy a Vadóczot is foglalkoztató klubot Diego Forlán edzi, aki épp Rodríguezt megelőzve áll az uruguayi örökranglista 6. helyén 112 szereplésével, míg Cavani 116-tal holtversenyben a harmadik, így a nemzeti csapat prominens személyiségei közül hárman is a Penarol alkalmazásában lehetnek.

A pályafutása során a Danubiót, a Palermót és Napolit is erősítő támadó ebben az idényben 22 tétmérkőzésen csupán 1096 percet kapott a párizsi csapatban, de ez is elég volt neki hét gólra és három gólpasszra.

A 34 éves Vadócz január elején igazolt Uruguayba, eddig öt tétmérkőzésen léphetett pályára a Penarolban, szerződése pedig az év végéig szól.

Legfrissebb hírek

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
6 órája

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
14 órája

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
2026.08.10. 17:03

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Diego Forlán lett az uruguayi futballválogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.08.06. 16:31

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24