Eurofoci: 8 millió eurót szánna a Fener a volt Vidi-csatárra

2020.05.15. 14:51
null
Mirko Maric a Fenerbahce érdeklődését is felkeltette (Forrás: Twitter)
Török sajtóértesülések szerint a Fenerbahce harcba szállt a Vidi volt labdarúgójáért, az Eszéken ebben az idényben gólerős formában futballozó Mirko Maricért.

 

A Nogometne vijesti című horvát honlap török forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Birmingham City és a Dinamo Kijev után a Fenerbahce figyelmét is felkeltette a 25. életévét szombaton (május 16-án) betöltő horvát csatár, aki 2017 óta erősíti az NK Osijeket, és ebben az idényben nagyon gólerős formát mutat: 25 bajnoki meccsen 17-szer talált be.

A Dinamo Kijev korábban állítólag már tett is egy hatmillió eurós ajánlatot Maricért, ám azt az eszékiek visszautasították. A Fener a hírek szerint 6-8 millió eurót szánna a támadóra.

Az isztambuli klub a hírek szerint a Dinamo Zagreb horvát válogatott csatára, Bruno Petkovic iránt is érdeklődik, aminek hátterében az is állhat, hogy a klub egyik edzőjelöltje Nenad Bjelica, a Dinamo korábbi trénere – igaz, a szakember legutóbb úgy nyilatkozott, hogy megakadtak a tárgyalások közte és a Fenerbahce képviselői között.

Maric 2017 februárja és augusztusa között játszott Székesfehérváron, ez idő alatt 16 NB I-es mérkőzésen két gólt szerzett a Vidiben.

Legfrissebb hírek

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:02

119 éves történelem: a Fenerbahce múzeumában jártunk – képgaléria

Minden más foci
2026.08.27. 09:47

Hatalmas balhé a Lyon–Feneren, verekedett a vb-ezüstérmes középpályás

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 09:30

Varga Barnabás duplázott, a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott az AEK Athén

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 22:55

Varga duplája is kellett az AEK-nek; a Fenerbahce a Lyont legyőzve főtáblás a BL-ben – eredmények

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 22:50

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Bamidele Yusufnak a barátját is le kell győznie a továbbjutásért

Európa-liga
2026.08.26. 12:49

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52