Játékossors: visszavonult az emblematikus török futballista

Vágólapra másolva!
2020.08.15. 19:46
null
Emre Belözoglu befejezte a profi pályafutását (Fotó: AFP)
Emre Belözoglu, a törökök világbajnoki bronzérmes labdarúgója szombaton bejelentette visszavonulását.

 

Minden pillanatért és dicsőségért szeretnénk köszönetet mondani csapatkapitányunknak, aki minden szurkolónk számára sokkal többet jelent, mint egy futballista” – búcsúztak a 39 éves középpályástól a Fenerbahce honlapján.


Emre a Zeytinburnuspor csapatában kezdte karrierjét, majd a Galatasaray, az Internazionale, a Newcastle United, az Atlético Madrid és az Istanbul Basaksehir együttesét erősítette. A Fenerbahce színeiben három időszakban is szerepelt, először 2008 és 2012, majd 2013 és 2015 között, végül pedig tavalytól mostanáig.

A török bajnokságot ötször, a kupát négyszer, az Olasz Kupát egyszer nyerte meg. Az UEFA-kupában és az Intertotó-kupában egy-egy, az európai Szuperkupában két alkalommal diadalmaskodott. A török válogatottban 2000 és 2019 között 101 mérkőzésen kilenc gólt szerzett, és tagja volt a 2002-es világbajnokságon bronzérmet nyerő csapatnak is.

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
5 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37
Ezek is érdekelhetik