Játékossors: visszavonult a vb-ezüstérmes argentin középpályás

R. B.R. B.
2020.11.11. 10:15
null
Fernando Gago visszavonult (Fotó: AFP)
Fernando Gago felhagy a profi labdarúgással – jelentette be a 34 éves argentin válogatott középpályás az Instagram-oldalán.

 

Gago a Boca Juniorsban nevelkedve lett profi játékos, 2007-ben húszévesen a Real Madrid szerződtette, amelynek színeiben összesen 121 tétmérkőzésen lépett pályára és két bajnoki címet nyert. A védekező középpályás később futballozott az AS Romában és a Valenciában, majd 2013-ban hazatért. A Vélez Sarsfieldnél kölcsönben szerepelt, majd ismét a Boca Juniorst erősítette, 2019 óta újra a Vélezben futballozott.

Az argentin játékos 2005-ben U20-as világbajnoki címet nyert a korosztályos válogatottal, 2008-ban tagja volt az olimpiai bajnok nemzeti együttesnek. A felnőttek között 2007-ben mutatkozott be a válogatottban, s összesen 61 mérkőzésen játszott. Gago ezüstérmes lett a 2014-es vb-n, illetve a 2007-es és 2015-ös Copa Américán.

Gago nem úszta meg a súlyos sérüléseket: mindkét térdében egyszer-egyszer elszakadt a szalag, a bal Achillese kétszer, a jobb egyszer szakadt el. Legutóbb idén januárban szenvedett keresztszalag-szakadást, s október végén, a Vadócz Krisztiánék (Penarol) elleni Copa Sudamericana-mérkőzésen tért vissza. Gago három találkozón játszott az ősszel, majd bejelentette visszavonulását.

„Tizenöt év után nyugodt szívvel hoztam meg a döntésemet
– kezdte mondandóját Fernando Gago.Mint tudjátok, fantasztikus élményekben volt részem a pályafutásom során. Gyermekként sem álmodtam ennél szebb pillanatokról. Sajnos nehéz időszakaim is voltak a sérülések miatt, ám ezeknek is köszönhetően lettem az, aki vagyok. Jelenleg nincsenek fájdalmaim, elértem minden célomat, így saját akaratomból vonulok vissza.”

Gago köszönetet mondott edzőinek, orvosainak és csapattársainak.

null

null



Legfrissebb hírek

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29

Utolsó idényére készül az olaszok vk-második sízője

Téli sportok
2026.08.05. 09:36

A FIFA fegyelmi eljárást indított az argentin szövetség ellen

Foci vb 2026
2026.07.29. 21:45

Téves szabályértelmezés – Embolót nem lett volna szabad kiállítani Argentína ellen

Minden más foci
2026.07.28. 11:07

Scaloni megindító levélben kért bocsánatot a szurkolóktól a vb-döntős vereség miatt

Foci vb 2026
2026.07.27. 13:40

Az idény végén visszavonul az első japán Grand Slam-torna döntős, Nisikori Kei

Tenisz
2026.07.27. 11:06

Szabadkőművesek, energiavámpírok, fekete mágia – elképesztő összeesküvés-elméletek terjednek a vb-döntőről

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:11

Paredes: A spanyolok jobbak voltak, megérdemelten nyerték meg a vb-t

Foci vb 2026
2026.07.24. 10:41