Nantes: az idény végéig Raymond Domenech irányít

Vágólapra másolva!
2020.12.25. 12:40
null
Raymond Domenech újra munkába áll (Fotó: AFP)
Több mint tíz évvel szövetségi kapitányi bukása után ismét vezetőedzői feladatot kapott a francia Raymond Domenech, aki az idény végéig az FC Nantes labdarúgócsapatát irányítja.

A L’Équipe sportnapilap beszámolója szerint Waldemar Kita klubelnök megállapodott a 68 éves szakvezetővel, akinek a munkáját Patrick Collot segíti majd. Utóbbi irányítja az együttest Christian Gourcuff vezetőedző december 8-i elbocsátása óta.

Az FC Nantes nyolc mérkőzés óta nyeretlen a húszcsapatos francia élvonalban, így már csak a 16. helyen áll a tabellán.

Domenech harmadik alkalommal dolgozik klubnál: 1984 és 1988 között az FC Mulhouse, míg 1988 és 1993 között nevelőegyesülete, az Olympique Lyon vezetőedzője volt. A francia válogatottat 2004 és 2010 között 79 meccsen irányította szövetségi kapitányként, és bár a nemzeti csapattal 2006-ban világbajnoki ezüstérmet nyert, ő maga a hat év alatt egyáltalán nem volt népszerű a hazájában, és végül botrányos körülmények között kellett távoznia.

A 2010-es dél-afrikai világbajnokságon a francia válogatott a csoportkör után búcsúzott, de nem csupán nagyon szerény teljesítményével irányította magára a figyelmet, hanem azzal, hogy a játékosok bojkottálták az egyik edzést arra reagálva, hogy a szakvezető hazaküldte a vele tiszteletlenül beszélő Nicolas Anelkát.

Az eseménysorozat politikai üggyé nőtte ki magát Franciaországban, a szövetség vezetésében több változás történt, néhány futballista pedig különböző mértékű büntetést kapott. Az akkori indoklás szerint Domenechnek azért kellett távoznia, mert helytelenül járt el Anelka hazaküldésével, illetve a játékosok azt követő sztrájkjánál, továbbá nem fogott kezet a dél-afrikaiak elleni csoporttalálkozó után kollégájával, a riválist irányító Carlos Alberto Parreirával.

Legfrissebb hírek

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
4 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
2025.09.12. 22:45

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
2025.09.11. 09:45

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik