Hollandia: ismét Louis van Gaal lett a holland kapitány

2021.08.04. 11:48
null
Louis van Gaal harmadik alkalommal veszi át a holland válogatott irányítását (Fotó: AFP)
Louis van Gaal a harmadik alkalommal vezeti majd a holland labdarúgó-válogatottat, amellyel a 2014-es világbajnokságon bronzérmet nyert – számolt be róla az MTI.

A 70. születésnapját vasárnap ünneplő szakemberrel a jövő november-decemberi, katari világbajnokság végéig szóló szerződést kötöttek.

„A holland futball mindig közel állt a szívemhez, a nemzeti csapat irányítása pedig amellett, hogy kulcsfontosságú az előrelépésben, hatalmas megtiszteltetés is" – hangsúlyozta kinevezése kapcsán a tréner.

Van Gaal – aki 2016-ban visszavonult az edzősködéstől – harmadik alkalommal vezeti majd az oranjét, amellyel a 2014-es világbajnokságon bronzérmet nyert. A szakember 2000 és 2002 között 15, majd 2012 és 2014 között 29 találkozón irányította a nemzeti csapatot.

Van Gaal először szeptemberben ül majd újra a kispadon, amikor a hollandok vb-selejtezőn sorrendben a norvégokkal, a montenegróiakkal és a törökökkel találkoznak.

Elődje, Frank de Boer az Európa-bajnokság után lemondott, miután a hollandok a nyolcaddöntőben kikaptak a csehektől a Puskás Arénában.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 23. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Török bundabotrány: tizenegy klub tisztviselői kerültek őrizetbe

Minden más foci
2026.02.21. 14:09

Idei első bajnokiját játszotta a Sepsi, amely győzött Bukarestben

Minden más foci
2026.02.21. 13:48

Sallói Dániel több mint egy évtized után elhagyta a Kansast, de marad az MLS-ben

Légiósok
2026.02.20. 08:15

A Fradi hangos szurkolóiról és Makreckis „illetlen gesztusáról” írnak a bolgár lapok

Európa-liga
2026.02.20. 07:35

Labdarúgás: negyeddöntőket játszanak az utánpótlás Magyar-kupában

Utánpótlássport
2026.02.19. 09:03

Labdarúgás: egy gól, egy piros a fiataloktól az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.17. 09:00

Labdarúgás: legyőzte Írországot az U17-es válogatott Spanyolországban

Utánpótlássport
2026.02.14. 17:16
Ezek is érdekelhetik