Brazília: Ronaldo ellen tüntettek a Cruzeiro szurkolói – videó

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.07. 11:39
null
Ronaldo a múlt hónapban vásárolt többségi tulajdont a Belo Horizonte-i klubban (Fotó: AFP)
A brazil Cruzeiro új tulajdonosa, a korábbi klasszis csatár Ronaldo ellen tüntettek a labdarúgócsapat drukkerei – írja az MTI.


Nem alakul zökkenőmentesen a korábban „Fenoménnek” nevezett – játékosként a Cruzeiróban is megforduló – 45 éves volt támadó bemutatkozása új szerepkörében: szervezett szurkolói csoportok csütörtökön a klub edzőpályája mellett fejezték ki nemtetszésüket amiatt, hogy Ronaldo hagyja távozni a csapat egyik alapemberét. „Kövér Ronaldo! Gyere és magyarázd meg!” – skandálták a méltatlankodó drukkerek.

Haragjukat az váltotta ki, hogy a klubvezetőség nem hajlandó Fabióval egy évre szerződést hosszabbítani, csupán három hónapos további együttműködést kínált. A kapus, aki 2005 óta szerepel a Cruzeiróban és azóta 976 alkalommal viselte a csapat mezét, Instagram-bejegyzésben tárta a világ elé, hogy az előző vezetéssel létrejött megállapodást nem tartják tiszteletben a klub új irányítói.

A Cruzeiro hivatalos közösségi oldala nem kommentálta a kapus kijelentését, pusztán méltatta Fabio eddigi erőfeszítéseit.

A kétszeres aranylabdás, háromszor a világ legjobbjának megválasztott, kétszeres világbajnok Ronaldo – teljes nevén Ronaldo Luís Nazário de Lima – a múlt hónapban 400 millió reálért (22.2 milliárd forint) vásárolt többségi tulajdont a Belo Horizonte-i klubban, melyet vissza szeretne juttatni az élvonalba. Ehhez azonban szerinte az egyik fontos lépés a költségek csökkentése az adósságállomány mérséklése érdekében.

 


 

Legfrissebb hírek

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Brazília: két góllal és egy műcsirkével bosszantotta az ősi riválist a Cruzeiro-csatár

Minden más foci
2025.09.12. 10:50

Valladolid: Ronaldo eladja a klub többségi tulajdonát

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 18:29
Ezek is érdekelhetik