Liga 2: az utolsó fél órában verte el a Temesvárt az FK Csíkszereda

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2022.04.02. 12:18
null
A Csíkszereda már most biztossá tette a bennmaradását (Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda)
Hatvan percig eseménytelen mérkőzésen aratott váratlanul nagy különbségű győzelmet az FK Csíkszereda a temesvári Politehnica csapata felett a román másodosztály rájátszásában.

Az első tétmérkőzésére készülő új szeredai edző, Dican Ferenc dolgát egyrészt sérülések és betegségek (Gyenge Szilárd, Kelemen Dávid, Jelena Richárd és Szargisz Metojan sem volt bevethető), másrészt a korosztályában címvédő U19-es csapat szintén szombati mérkőzése nehezítette – Gergely Botond és Veregut Dániel is az ifiknél játszott ezúttal. A felforgatott kezdőcsapat az első félidőben egyetlen veszélyes támadást tudott vezetni, amelynek végén Peter Gál-Andrezly éles szögből a temesvári kapusba lőtt, ám a védelem megfékezte a vendégek szintén erőtlen próbálkozásait.

Szünet után ugyan felpörgött az addigi álmosító iram, több lett az átlövés, de a kapusoknak így sem akadt dolga. Egészen addig, amíg a Poli ausztrál kapusa az ötösön elgázolta a labdáról amúgy lemaradó Gál-Andrezlyt, és a büntetőből Petre Ivanovici megszerezte az FK-nak a vezetést. A temesváriak szinte azonnal egyenlíthettek volna, de Alin Ignea szabadrúgása kevéssel fölé ment, majd Erik Gerbit többször is lesre állította a csíki védelem. Kovács Lóránt viszont egy labdaszerzés után 20 méterről félmagasan a jobb sarokba bombázott, a végén pedig a hazai cserék hozták össze a harmadikat: Rodrigo Hernando Orte passzolt az üres kapu torkában felbukkanó Bara Leventének. A spanyol szélső lőtt még egy kapufát is, a rájátszást győzelemmel kezdő FK pedig már most biztossá tette a bennmaradását.

LIGA 2, ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
FK Csíkszereda–Politehnica Timisoara 3–0
(Ivanovici 65. – 11-esből, Kovács L. 82., Bara 90+1.)
A csoport állása: 1. Csíkszereda 36 pont, 2. Metaloglobus 31, 3. Poli Iasi 29.

Legfrissebb hírek

Jogosulatlan játék miatt elvettek egy pontot a Sepsitől

Minden más foci
2025.09.10. 21:31

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41

Nem tudott győzni odahaza a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.01. 16:59

Liga 2: egyetlen gól is elég volt a Sepsi sikeréhez

Minden más foci
2025.08.30. 15:13

Liga 2: Szatmárnémetiben folytatja Torvund Alexander

Minden más foci
2025.08.30. 13:20

Román Kupa: Eppel Márton mesterötösével gálázott a Csíkszereda

Minden más foci
2025.08.27. 19:59

Utánpótlástornával avatták fel az új krasznai műfüves futballpályát

Minden más foci
2025.08.25. 16:17

Rutinos horvát védőt szerződtetett az FK Csíkszereda – hivatalos

Minden más foci
2025.08.25. 14:20
Ezek is érdekelhetik