Játékossors: a marokkói másodosztályban folytatja a Milan korábbi csodatinije

Cs. B.Cs. B.
2022.06.28. 11:13
Csaknem egy év kihagyás után új csapatot talált a Milan korábbi szupertehetsége, Hachim Mastour, aki a marokkói másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Renaissance Zemamrához szerződött.

Az Olaszországban született, jelenleg 24 éves Hachim Mastour óriási tehetségnek indult, de nem tudott megfelelni az elvárásoknak: 2014 és 2018 között a Milan kötelékébe tartozott, ám a piros-feketék rendre kölcsönadták, majd szerződést bontottak vele. Azóta Görögországban és alsóbb osztályú olasz csapatokban szerepelt, legutóbb a Regginában, amely tavaly júliusban kötött útilaput a talpára.

A köztudatba mindössze 15 évesen berobbanó olasz utánpótlás-válogatott középpályás egy korábbi interjúban elárulta, hogy azért bicsaklott meg a pályafutása, mert nem bírta a rá nehezedő nyomást, valamint azért, mert többen is kihasználták.

Legfrissebb hírek

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
2026.10.16. 13:09

Kleinheisler László: Nem éreztem úgy, hogy a saját hazám kellőképpen megbecsül és tisztel

Légiósok
2026.10.13. 10:06

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

„Még a rúgásokat is méltósággal viselte” – Kassai Viktor Messiről

Minden más foci
2026.10.08. 09:16

Sergio Navarro: Májusban minden játékos legyen jobb annál, mint amilyen szeptemberben volt

Olasz labdarúgás
2026.10.02. 13:22

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04