Puskás–Suzuki-kupa: „Kimagaslóan a Real volt a legerősebb csapat”

Vágólapra másolva!
2022.06.06. 22:25
A Puskás Akadémia a 4. helyen végzett a Felcsúton zajló U17-es nemzetközi utánpótlástorna, a Puskás–Suzuki-kupa hétfői helyosztóin, miután 3–0-ra kikapott a brazil Flamengo csapatától. A találkozó után a magyar csapat vezetőedzőjével, Kiss Mártonnal, csapatkapitányával, Dusinszki Szabolccsal és kapusával, Pécsi Árminnal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Kiss Márton vezetőedző szerint a Puskás Akadémia jó tempójú mérkőzést játszott a Flamengóval a bronzéremért.

„Sajnos úgy érzem, erre a találkozóra nem tudtuk megtartani a sebességünket sem gondolkodásban, sem fizikailag. Ilyen rövid idő alatt ilyen sok ekkora tempójú mérkőzést nem szoktunk játszani, ehhez nincsenek hozzászokva sajnos a játékosaink. Az első három mérkőzés az, ami valódi képet tudott mutatni. Mindennap dolgozunk tovább, és biztos vagyok benne, hogy tudjuk növelni ezt a szintet is.”

Videónkban beszél arról, hogy szerinte miben tart előrébb náluk a Flamengo és a Real Madrid, illetve, hogy egyáltalán melyik volt a legerősebb ellenfelük.

A csapat kapitánya, Dusinszki Szabolcs csalódott volt a helyosztó után:

„Azt érzem, hogy nagyon elfáradtunk fejben és fizikailag is erre az utolsó meccsre, és nem tudtuk hozni azt a maximumot, amit sikerült az előző két találkozón.”

Videónkban szóba kerülnek látványos góljai (szabadrúgásból és félollóból is betalált), illetve megszólal Pécsi Ármin kapus is, aki már az NB I-ben ült a Puskás Akadémia felnőttcsapatának kispadján, edzőmérkőzésen pedig be is mutatkozott a télen.

A REAL FIATALJAI IS SOKAT BESZÉLGETTEK A MAGYAROK ANGLIA ELLENI SIKERÉRŐL

ÍGY ÜNNEPELTE A REAL MADRID A TORNAGYŐZELMET

PUSKÁS–SUZUKI-KUPA
NEMZETKÖZI U17-ES TORNA (FELCSÚT)
A 3. helyért
Puskás Akadémia–Flamengo 0–3
(0–2)
Puskás Akadémia: Pécsi (kapus); Korodi, Ásványi D., Major M. (Hegedüs L., 42.), Retter (Jacsó, 31.), Kapus (Orbán K., 47.), Kern (Svilar, 29.), Dusinszki, Vékony Halászi-Harsányi, 52.), Vajda R., Kun
Flamengo: Joao Lucas (Caio Barone, 58.) (kapus); Victor, Erick, Carbone, Daniel, Jonathan (Felipe Lima, 39.), Lorran (Claudio Thalis, 52.), Eduardo Gabriel (Goncalo, 52.), Vitor Fonseca, Adriel (Matheus Guimaraes, 58.), Bill
G: Jonathan, Daniel, Felipe Lima

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
2 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
11 órája

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
12 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21
Ezek is érdekelhetik