Labdarúgás: az UEFA bezárja a Chelsea által használt kiskaput – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.01.24. 14:00
null
Lépett az UEFA, bezárul a kiskapu (Fotó: Getty Images)
Változtat a pénzügyi fairplay (FFP) jelenlegi szabályain az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), a javasolt szabálymódosítások szerint egy klub legfeljebb öt évre tolhatja ki egy adott átigazolási díj kifizetését – szúrta ki a BBC.

Az UEFA azután döntött a változtatás mellett, hogy a „londoni kékek” 2022 nyarától kezdve meglepően hosszú szerződések aláírásával amortizálták a magas átigazolási díjakat. A jogi kiskaput tökéletesen példázza Mihajlo Mudrik szerződése: a Sahtar Donecktől igazolt szélsőért 89 millió fontot fizet a Chelsea, de az ukrán tehetséggel kötött nyolc és fél (!) éves kontraktus értelmében mindössze évi 11 milliót fontot kell átutaljon a Sahtar számlájára.

Az angol klub a tavalyi tulajdonosváltás óta körülbelül 481 millió eurót tapsolt el új játékosokra két átigazolási időszak alatt, de a fent bemutatott módszerrel sikeresen kijátszotta a pénzügyi fair-play szabályait, mely szerint a klubok legfeljebb bevételük 70 százalékát költhetik átigazolásokra, fizetésekre vagy a játékosügynökök jutalékaira. A 2022 júniusában bevezetett szabályozást fokozatosan léptetik érvénybe: a megcélzott 70 százalékos limitet a 2025–26-os idénytől kell betartaniuk az európai kluboknak.

Az UEFA által javasolt szabálymódosítás a szerződések hosszát nem befolyásolja – tehát bárki aláírhat egy évtizedre is egy adott klubhoz, ha úgy akarja –, viszont az átigazolási díjak kifizetését legfeljebb a szerződés első öt évére lehet felosztani. Az új szabályok angol sajtóhírek szerint az év nyarán lépnek életbe, de a klubokat nem fogják visszamenőleg büntetni a korábbi kihágások miatt.

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 18:48

Ötös lista: Kerkezen túl – íme, az 5 legizgalmasabb magyaros nyári váltás

Légiósok
2025.09.05. 17:59

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

Az összes dominó eldőlt – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
2025.09.02. 23:13

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16
Ezek is érdekelhetik