Eurofutball: a Fradinál is edzett a télen, Szabadkán írt alá

Vágólapra másolva!
2023.02.02. 18:31
null
Kwaku Bonsu Osei gólt ünnepel a caracasiak mezében (FOtó: AFP)
A szerb bajnokság élvonalában szereplő szabadkai futballklub, a Szpartak Szubotica csütörtökön bejelentette Kwaku Bonsu Osei szerződtetését. Az ulloi129 által kiszúrt hír azért érdemel említést, mert a ghánai játékos néhány hete a Ferencváros edzésein is felbukkant.

 

A 22 éves ghánai szélső – aki 2019-ben a szlovákiai FK Senica játékosa lett, majd 2020-tól január elsejéig a venezuelai Caracas FC-ben játszott – 3.5 fél évre írt alá a szerb bajnokság 11. helyén telelő szabadkai csapatnak. A Szpartak a napokban Újpestről is igazolt, kölcsönvette Dzenan Burekovicot.

Kwaku Bonsu Osei ott volt az FTC-vel a téli spanyolországi edzőtáborban, pályára is lépett az Augsburg ellen 2–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen,

„Kwaku Bonsu Osei tehetséges játékos, érdekes lehetőségek vannak benne. A venezuelai bajnokságban játszott, nehéz volt felmérni, mit tud, de így, hogy itt van, be tudjuk biztosítani magunkat. Ha szeretnénk, azonnal leigazolhatjuk, de nem hozunk elhamarkodott döntést” – fogalmazott akkoriban Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
3 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik