Szaúd-Arábia: Cristiano Ronaldo nem került be az idény álomcsapatába

Vágólapra másolva!
2023.06.08. 14:17
null
Cristiano Ronaldo nem került be az idény álomcsapatába a szaúdi ligában (Fotó: AFP)
A szaúdi labdarúgóliga kihirdette a 2022–2023-as idény álomcsapatát, melyben nem szerepel az Al-Naszrt az új év óta erősítő ötszörös aranylabdás portugál sztár, Cristiano Ronaldo.

 

A 38 éves Ronaldo 16 mérkőzésen szerepelt az Al-Naszrnál, de ez alatt is 14 góllal és két gólpasszal segítette az ezüstérmesként záró klubját.

A portugál teljesítménye viszont nem volt elég meggyőző, így kimaradt az idény álomcsapatából.

A bajnok Al-Ittihadot – melyhez a napokban írt alá Karim Benzema és N’Golo Kanté is érkezhet – öten képviselik, de ott van az álomcsapatban a Bayern Münchennel Bajnokok Ligáját nyert korábbi Marseille-labdarúgó, Luiz Gustavo, illetve a csatárok között az egykori Manchester United-játékos, Odion Ighalo is.

A szaúdi liga álomcsapatát az Opta adatelemző cég adatai alapján állították össze.

 


 

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
2025.09.09. 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09
Ezek is érdekelhetik