Porto: megvásárolták a Barcelona fiatalját – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.07.29. 21:16
null
Nico González az FC Portónál folytatja (Fotó: Twitter/ FC Porto)
A portugál FC Porto a klub honlapján jelentette be, hogy 8.5 millió euróért átigazolta az FC Barcelona 21 éves középpályását, Nico Gonzálezt. A Barcának van visszavásárlási joga, valamint a jövőbeni transzferek 40 százalékát is megkapja.

Nico González a barcelonai La Masián nevelkedett, a felnőttek között a 2021–2022-es idényben mutatkozott be a Real Sociedad ellen 4–2-re megnyert találkozón. A 21 éves középpályásnak azonban Xavi, az FC Barcelona vezetőedzője nem tudott elég játéklehetőset biztosítani az előző idényben, így egy évre kölcsönbe a Valenciához került.

A portugál FC Porto 8.5 millió euróért vásárolta meg a 21 éves középpályást. Az FC Barcelona 2025. június 30-ig 30 millió euróért visszavásárolhatja a saját nevelésű játékosát, aki 2028-ig tartó szerződést írt alá a Portóval, kivásárlási ára 60 millió euró.

A spanyol bajnoki címvédő a visszavásárlási jog mellett a jövőbeni transzferekből befolyó összeg 40 százalékára is jogosult.

„Nagyon boldog és izgatott vagyok, várom már, hogy elkezdhessem a munkát. Mindenki elismerően nyilatkozott az FC Portóról. Biztos vagyok benne, hogy hihetetlen jó lesz itt játszani. Nagyon fizikális játékos vagyok, olyan, aki keményen dolgozik. Sérgio Conceicao nagyszerű edző, aki maximálisan kihasználja a játékosok lehetőségeit, és már szóltak, hogy készüljek fel a kemény munkára. Profiként még nem volt szerencsém bajnoki címet nyerni, így csak arra gondolok, hogy a szezon első hivatalos mérkőzésére százszázalékos legyek, hiszen ez lehet az első bajnoki címem” – mondta az átigazolást követően Nico.




 

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Dupla Tízes: tele magyar főszereplővel – ez történt a téli átigazolási időszakban

Légiósok
Tegnap, 19:47

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 14:50

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18
Ezek is érdekelhetik