MLS: Gazdagot megtaposták, a Philadelphia nyolc közé jutott – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.09. 06:48
null
Gazdag Dániel kiállítást harcolt ki, a Philadelphia negyeddöntős (Fotó: Getty Images)
Bejutott a legjobb nyolc közé az amerikai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (MLS) a Gazdag Dánielt foglalkoztató Philadelphia Union, amely a hazai siker után idegenben is legyőzte a New England Revolutiont.

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc első meccsén az előző kiírásban is döntőig menetelő Philadelphia Union 3–1-re nyert hazai pályán, így Foxborough-ban már a negyeddöntőbe jutásért léphetett pályára.

A Gazdag Dánielt végig soraiban tudó Union az első félidő végén emberelőnybe került, amikor Mark Kaye megtaposta a magyar támadót. A létszámfölényt viszont csak a második félidőben tudta kihasználni a jóval veszélyesebb Philadelphia, amikor Jack McGlynn jobb oldali szabadrúgását a középen érkező Chris Donovan továbbította a kapuba, kialakítva ezzel az 1–0-s vendégsikert és kiharcolva a Philadelphia negyeddöntőbe jutását.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA (A NEW ENGLAND PIROS LAPJA 1:55-TŐL, A PHILADELPHIA GYŐZTES GÓLJA 5:30-TÓL)

Gazdag Dánielék a legjobb nyolc között a New York Red Bullst kiejtő Cincinnativel csapnak össze.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS, rájátszás, nyolcaddöntő, 2. mérkőzés
New England Revolution–Philadelphia Union 0–1
(C. Donovan 79.)
Kiállítva: Kaye (New England, 45.)
Philadelphia: Gazdag Dániel végigjátszotta a mérkőzést, ellene követte el Mark Kaye a piros lapot érő szabálytalanságát
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2:0 a Philadelphia Union javára

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdagtól két gólpassz, Messitől kimaradt büntető, Pintér Dánieltől bemutatkozás

Minden más foci
13 órája

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
2025.09.09. 07:32

Sallói Dániel remek góllal járult hozzá csapata győzelméhez

Légiósok
2025.08.31. 07:37

Sallói mellől öngólt rúgtak, de ez sem segített rossz passzban lévő csapatán

Légiósok
2025.08.25. 07:26

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
2025.08.24. 10:43

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47
Ezek is érdekelhetik