Válogatott: „Svédország hívott, Magyarország nem” – a Malmö magyar származású csatára

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.01.05. 19:13
null
Sebastian Nanasi egyre közelebb hozzá, hogy tétmeccsen is felhúzza a svéd válogatott mezét (Fotó: Getty Images)
A magyar válogatottról is beszélt Sebastian Nanasi, a svéd élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Malmö magyar származású csatára az aftonbladet.se svéd portálnak – szúrta ki az nb1.hu.

 

A 21 éves, magyar származású csatár korábban elmondta, hogy bár pályára lépett már felkészülési meccsen a svéd válogatottban, egyelőre nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy magyar válogatott legyen.

Nos, később Marco Rossi egy nb1.hu-nak adott interjúban ugyan nem nevezte meg, kiről van szó, de elárulta, akadt olyan labdarúgó a közelmúltban, akinek lett volna lehetősége Magyarországot választania, mégsem tette. A svéd aftonbladet.se portál erről is kérdezte most Sebastian Nanasit, akit ismét behívtak a svéd keretbe, méghozzá az észtek elleni januári felkészülési mérkőzésre.

„Engem Svédország hívott, nem volt kérdés, hogy élek a kerettagság lehetőségével. Korábban annyit mondtam, nem zárok be egyetlen ajtót sem, de az igazság az, hogy Svédország hívott, Magyarország nem” – mondta a magyar származású csatár, aki 2023-ban 11 gólt és 7 gólpasszt jegyzett a svéd élvonalban.

Persze ha pályára is lép Észtország ellen, az csak felkészülési mérkőzés, így továbbra is lenne lehetősége a magyar válogatottban szerepelni, de ennek egyre csökken az esélye. Egy másik magyar származású játékos, a Sporting CP-ben pazar idényt futó Viktor Gyökeres már korábban svéd válogatott lett, és számítanak is a szolgálataira.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik