DAC: Moussa Koné és Keresztes Krisztián érkezett – hivatalos

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2024.02.16. 16:46
2025-ig írt alá Keresztes Krisztián (Fotó: DAC 1904)
Szlovákiában közeledik az átigazolási időszak vége és a DAC újabb két játékost szerződtetett. A Győrből érkező Keresztes Krisztián 2025. december végéig szóló megállapodást írt alá, míg a LASK-tól igazolt Moussa Koné kölcsönbe érkezett az idény végéig.

Mint azt lapunk már tegnap közzétette, Keresztes Krisztián a sárga-kékek játékosa lett és a négyes számú mezben fog szerepelni. „Az elmúlt hónap során remekül éreztem magam itt, lehetőségem nyílt megismeri a csapattársaimat, a vezetőedzőt és a gárda játékstílusát is. Egy minőségi együttes tagja lettem, amelyben sok a remek egyéni képességű futballista, így optimistán tekintek az elkövetkező időszakra. Szeretnék minél több időt a pályán tölteni, a mérkőzéseken a lehető legjobban teljesíteni és hozzájárulni a csapat sikerességéhez”–jelentette ki a Dunaszerdahely honlapján a 24 éves védő.

A 27 esztendős szenegáli Moussa Koné Európában először az FC Zürichben szerepelt, majd a Dynamo Dresden és a Nimes következett, s tavaly nyártól a LASK labdarúgója lett. Itt 15 tétmeccsen lépett pályára, ezek közül négyszer az Európa-liga csoportkörében. Legutóbb múlt hétvégén viselte a fekete-fehér mezt, amikor is gólpasszal járult hozzá a Klagenfurt elleni döntetlenhez. ,,Koné egy mozgékony és gyors támadó, aki színvonalas bajnokságokban bizonyította a gólérzékenységét. Jó benyomást tett ránk a klubunkról zajló megbeszélések során, szeretett volna a DAC-hoz jönni. Koné pályára lépett a LASK múlt hétvégi mérkőzésén, így azonnal a rendelkezésünkre áll, hogy segítsen elérni a jelenlegi idényre kitűzött céljainkat” – nyilatkozta a DAC honlapján a klub ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.

A csallóközi csapat vasárnap a Niké Liga 20. fordulójában az örök rivális Spartak Trnava otthonában, azaz Nagyszombatban lép pályára. 

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
13 órája

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
21 órája

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30
Ezek is érdekelhetik