Rendezte tartozását, ismét igazolhat a Slovan

K. B.K. B.
2024.03.06. 13:59
A Slovan Bratislava kifizette tartozását Vernon De Marcónak (Fotó: AFP, archív)
Rendezte tartozását korábbi játékosa, Vernon De Marco felé a szlovák első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga) szereplő Slovan Bratislava, így a FIFA törölte a vele szemben hozott átigazolási tiltásra vonatkozó szankciót – közölte a klub a honlapján.

Ahogyan azt február 27-én mi is megírtuk, a klubot azért büntette meg a FIFA, mert kifizetlen tartozása maradtak korábbi játékosa, Vernon Di Marco felé. A Slovan 20 ezer euróval tartozott, s ezt a klub vezérigazgatója, a Ivan Kmotrík is elismerte. Az elmaradt kifizetést személyi hibaként tüntette fel, amelyet a pénzügyi részleg követett el. 

A Slovan Bratislava most a klubhonlapon számolt be arról, hogy rendezte tartozását korábbi játékosa felé, s a kötelezettség teljesítével a FIFA feloldotta a vele szemben hozott átigazolási tilalmat, egyben lezárta az elindított eljárást. 

Az argentin születésű, hétszeres szlovák válogatott Di Marco 2016-ban csatlakozott a pozsonyi együtteshez, s hét évig erősítette, majd 2023 nyarán az Egesült Arab Emírségek élvonalában szereplő Hatta játékosa lett.

Minden más foci
2024.02.27. 18:07

Szlovákia: a FIFA eltiltotta az átigazolásoktól a Slovant – hivatalos

A vezérigazgató szerint kifizetetlen tartozások miatt bünteti a klubot a nemzetközi szövetség.

 

 

Legfrissebb hírek

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
1 órája

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46

Kétgólos előnyt szerzett a Slovan a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 19:59

Szánthó Regő a Niké Liga újoncánál folytatja

Légiósok
2026.07.01. 17:22

DAC: több mint egy év után bejelentett sportigazgató és norvég balhátvéd érkezett – hivatalos

Minden más foci
2026.06.22. 16:23

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
2026.06.13. 15:53