„Megszállott törpe, az arca, mint az ördögé” – Messit nem kímélte a honfitársa

B. D. K.B. D. K.
2024.04.08. 14:17
Messi sérülés miatt nem játszott az első mérkőzésen, de a hétvégén már pályára lépett, és gólt is szerzett (Fotó: Getty Images)
Heves vitát váltott ki az Inter Miami és a mexikói Monterrey összecsapása, amelyet múlt csütörtökön 2–1-re a vendégek nyertek az észak- és közép-amerikai zóna (CONCACAF) labdarúgó Bajnokok Kupája negyeddöntőjében.

A meccset az Inter Miami tíz emberrel fejezte be, a játékvezető hat sárga lappal is szankcionálta a gárdát. Az USA Today beszámolója szerint Lionel Messi – aki kisebb sérülés miatt nem játszott –, Luis Suárez, Jordi Alba és edzőjük, Tata Martino a lefújás után megkereste a játékvezetőt, hogy számonkérjenek rajta néhány ítéletet. Ezt követően szóváltásba kerültek a Monterrey edzőjével, Fernando Ortizzal, aki korábban egy interjúban arról beszélt, hogy Messi miatt elfogult lehet a játékvezetés az Inter Miami javára.

„Minden, ami Messit körülveszi, sporttal, valamint nem sporttal kapcsolatos döntésekhez is vezethet” – mondta, és hozzátette, hogy a labdarúgás üzlet, ami nem a Monterreyről szól. 

A Fox Sports MX szombaton megosztott egy hangfelvételt, amelyen a mexikói csapat argentin segédedzője, Nicolás Sánchez elevenítette fel a heves vitát Messiékkel.

„Messi harcolni akart velem. De nem hiszem, hogy meg akart volna ütni, mert akkor megtette volna. Egy centire volt tőlem. Az öklét az arcom mellé emelte. Azt hiszem, inkább a reakciómra volt kíváncsi, sem mint megütni” – mesélte Sánchez.

„A törpe megszállott volt, olyan volt az arca, mint az ördögé – idézett a hangfelvételből a eu.usatoday.com. – Az öklét az arcom mellé emelte, és azt mondta: »Kinek képzeled magad?« De mivel nem néztem rá, máshova néztem, és nem válaszoltam neki, a helyzet csak rosszabb lett. És Tata Martino, az a szegény bolond előttem állt, és azt mondta: »Te bolond, most akkor sírni fogsz? Te bolond, most akkor sírni fogsz?« Valószínűleg azóta már törölték a videókat, mert rossz fényben tűnnének fel rajta. Amit tettek, az nagyon súlyos dolog. Be akarták mocskolni a pályát.”

Nicolás Sánchez a közösségi oldalán utólag bocsánatot kért, de csak az edzőtől.

 

„Mivel nem ismerem az Inter edzőjét, Gerardo Martinót, és tiszteletlenül utaltam rá, elnézést kérek. Ugyanolyan argentin vagyok, mint bárki, és mindig meg fogom védeni a klubomat” – szögezte le.

A mérkőzés visszavágójára magyar idő szerint csütörtök hajnalban, 4.30-kor kerül sor.

 

Legfrissebb hírek

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
1 órája

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
2026.10.15. 22:35

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
2026.10.15. 09:35

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47