Párizs 2024: Kulcsár Katalin számára mérföldkő az olimpiai megbízatás

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.04.15. 17:32
A játékvezető Kulcsár Katalin pályafutásában mérföldkövet jelent, hogy videobíró-asszisztensként közreműködhet a párizsi olimpia labdarúgótornáján.

 

„A személyes siker mellett ez a Magyar Labdarúgó-szövetség VAR-projektjének is a sikere, hiszen ez az első nagy torna, amelyen magyar videobíró képviseli a játékvezető-társadalmat és az MLSZ-t” – nyilatkozta az M4 Sporton Kulcsár.

Hozzátette, nagy elismerés és mérföldkő számára a megbízatás, másrészt az olimpiára kijutni gyermekkori álom volt számára.

„Nagyon jó érzés, hogy nemcsak szurkolóként, a saját örömömre leszek ott, hanem hivatalosan, hiszen meghívást kaptam” – magyarázta.

Mint kifejtette, nagy világeseményen videobíróként még nem szerepelt, és teljesen más kihívásnak tartja, mint a játékvezetést, de nagyon szereti, érdekesnek találja, extra motivációt jelent számára a lehetőség, ami felfrissítette a játékvezetéshez való hozzáállását.

Kulcsár elárulta, hogy nem lesznek ott a stadionokban, hanem a videobíró-központban dolgoznak majd, és két-három nappal a mérkőzések előtt kapják meg a küldésüket.

A 39 éves magyar bíró vezetett már Bajnokok Ligája-döntőt, tevékenykedett világ- és Európa-bajnokságon, 2017-ben pedig a világ legjobb női labdarúgó-játékvezetőjének választották.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
20 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik